blaha lujza tér

Hétvégén véget ér a forgalomkorlátozás nagy része a Blaha Lujza téren

A hátralévő kisebb munkák a szegélyeket érintik.

Kiss Imola
Budapest

Hétfőn indul a Blaha Lujza tér felújítása

Emiatt 10-12 hétig forgalomkorlátozás lesz.

Herczeg Márk
Budapest

A nyáron elkezdődik a Blaha Lujza tér felújítása

1,5 évig is tarthat.

Herczeg Márk
Budapest

Vádat emeltek három ember ellen, akik tavaly a 28-as villamoson belekötöttek egy férfiba, majd agyonszúrták

Az áldozat kiskutyáját akarták simogatni, közben gúnyolódtak rajta. A kutya gazdája szólt, hogy az érvényben lévő járványügyi szabályokra is figyelemmel tartsák magukat távol tőlük, erre az egyikük kést rántott.

Herczeg Márk
bűnügy

Mentőautó karambolozott a Blaha Lujza téren

Három mentős megsérült, könnyű sérülésekkel szállították őket kórházba.

Király András
baleset

BKK: Az idén elindul a Blaha Lujza tér felújítása

A téren több lesz a zöld, lesznek kulturális rendezvényhelyszínek, megújul az aluljáró és megváltozik a forgalmi rend is.

Csurgó Dénes
Budapest

Átépítik a Blaha Lujza téri Mekit

Addig másfél hónap nyugalom.

Sarkadi Zsolt
kapitalista étkezés

Villamosmegállóban szült egy nő Budapesten, rendőrök segítettek neki

Két rendőr vezette le A 2444 grammal és 47 centivel született Noel érkezését.

Király András
ÉLET

Az Origo leleplezte Karácsonyt: 2 hónappal a megválasztása után a mocsok lett úrrá a Blaha Lujza téren

Döbbenetes felvételek készültek az ország eddigi legszebb teréről.

Herczeg Márk
Budapest

A tervek szerint 2021 végére újulhat meg a Blaha

A rekonstrukció során a hírhedt (korosabb olvasóinknak: Emke) aluljárót is felújítják.

Király András
Budapest

Még csak tervezik, hogy mi legyen, de máris csúszik a Blaha felújítása

Száz nappal toldották meg a teljesítés határidejét. A megbízott vállalkozás már októberben jelezte, hogy tarthatatlanok a határidők.

Király András
POLITIKA

Még a korsó is repült a Blaha sörözőben

Román állampolgárok verekedtek össze a kocsma biztonsági őreivel.

Király András
bűnügy

Rendőrautó karambolozott a Blahánál

Dugó van.

Sarkadi Zsolt
közlekedés

Gyalogost gázolt halálra egy autó éjszaka a Blaha Lujza téren

Az ütközés után percekig feküdt az úton, a járókelők próbálták leállítani a forgalmat.

Albert Ákos
baleset

Tarlós azt ígéri, hogy 2019-re megújul a Blaha

A ~kétmilliárdos beruházás részeként végre leszerelik a Corvin Áruházról a rusnya fémburkolatot.

Király András
POLITIKA