Bogdán László

Cserdi-ügy: fiktív számlák miatt elítélték a bűnsegédet

A költségvetési csalási ügyben Bogdán László, Cserdi néhai polgármestere is benne volt.

Vég Márton
bűnügy

Márki-Zay Péter: Nem ördögtől való statisztikát vezetni arról, hogy ki a cigány és ki a nem cigány

A miniszterelnök-jelölt így határozná meg, pontosan kinek kell segíteni. Amikor 2010-ben a Jobbik akarta indítani, azért mondott nemet, mert szereti a cigányokat.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A Bogdán család ügyvédje szerint pénzügyi elszámolási probléma vezetett a cserdi polgármester öngyilkosságához

Bogdán László nem tudta elviselni, hogy meghiúsulnak az általa kezdeményezett beruházások.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Bogdán László öccse lett Cserdi polgármestere

Bogdán Gyula 111 szavazatot kapott.

Botos Tamás
POLITIKA

„A felkent progresszív félistenek, Alföldi Róberttől Karácsony Gergelyig egy öngyűlölő cigányt ajnároznak”

Kiknek a hőse volt Bogdán László? Miért szavaznak a romák a Fideszre? Megöli-e a vitát az identitáspolitka? Márton Joci radikális emberi jogi aktivistával beszélgettünk.

Ács Dániel
társadalom

Miután kiderült, hogy a közmédia nem Bogdán László, hanem egy balkáni hegedűs temetéséről közölt videót, azt simán csak kivették a „riportból”

Akkor. Amikor. 2014-ben.

Herczeg Márk
Média

A közmédia egy 2014-es, balkáni videóról állította azt, hogy az Bogdán László temetésén készült

Egyre jobban érződik a hirado.hu-n Habony Árpád emberének irányítása.

Herczeg Márk
Média

Meghalt Bogdán László író

A székelyföldi író, költő, újságíró 72 éves volt.

Herczeg Márk
irodalom

Több ezren kísérték utolsó útjára Bogdán Lászlót

A család kérésére senki nem fotózott. A sírnál cigány siratókat játszottak.

Urfi Péter
GYÁSZ

Nem lesz sajtónyilvános Bogdán László temetése

A jövő pénteki gyászszertartásra bárki elmehet, de a család minden „politikai megnyilvánulás elől elzárkózik”.

Urfi Péter
gyász

„Reggel hallottuk, hogy a Lacika. El se hittük”

Bogdán László 46 évesen halt meg, a hírek szerint öngyilkos lett. Egész Cserdi gyászolja az ország egyik legellentmondásosabb polgármesterét, aki szervezett köcsögmentesítést, állított holokausztemlékművet, és menekülteket is be akart fogadni.

Szurovecz Illés
GYÁSZ

Elhunyt Bogdán László, Cserdi polgármestere

Feltehetően öngyilkos lett.

Király András
gyász

Befogadná az Őcsényről kitiltott menekülteket Cserdi polgármestere

Bogdán László szerint az otthonaikból menekülni kényszerülők odafigyelést érdemelnek.

Rényi Pál Dániel
politika

Hivatali visszaéléssel és nagy kárt okozó csalással vádolják Hegedűs Zsuzsa korábbi titkárát, aki miniszterelnökségi főtanácsadó is volt

Az ügyészség szerint jogosulatlanul igényelt és kapott szolgálati autót meg diplomataútlevelet, és miniszterelnökségi dolgozóként szerzett meg adatokat, amiket később magáncélokra használt.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

"Magyarországon most nem engem kell a legjobban utálni. Van a Soros, vannak a migránsok és csak utánuk jönnek a cigányok."

Cserdi polgármestere szerint a cigánykérdés ma Magyarországon nem kérdés, csak egy problémahalmaz.

Botos Tamás
POLITIKA