bolt

Megölt egy boltost Fonóban, majd két járókelőre is rátámadt, aztán balesetezett

Egy 31 éves férfi ámokfutása péntek délután.

Fődi Kitti
bűnügy

„Logikus válaszreakció” lehet a boltoktól az árrésstopra, hogy más termékek árát emelik

Erről a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége (FÉSZ) elnöke beszélt, aki szerint az is probléma lehet, hogy a kiskereskedelmi láncok ezután nem lesznek érdekeltek az árcsökkentésben.

Mészáros Juli
gazdaság

Adóhátralékos kisvállalkozás áll a Shein-boltként hirdetett turkáló mögött

A Sugárban nyitott bolt azt állítja, kaptak engedélyt a Sheintől a bolt megnyitására.

Herczeg Márk
gazdaság

Villamos hajtott egy Apple boltba Oslóban

Benézett.

Herczeg Márk
baleset

BESZA-MOHU: elromlott vagy megtelt automaták miatt akadozik a REpont-logisztika

A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. is elismeri, hogy még nem működik elég jól a rendszer, amit többen használnak, mint amire számítottak. Pedig kifejezetten jól keresnek rajta.

Herczeg Márk
gazdaság

Az Andrássy úti Louis Vuitton-bolt kirablásával gyanúsítottak nem az elkövetők, csak bűnsegédek

Hétfő hajnalban ismeretlenek kocsival hajtottak be a bolt kirakatába, és több 10 millió forintnyi árut loptak el.

Herczeg Márk
bűnügy

Egy orosz diszkontlánc három éven belül 200 üzletet nyitna Magyarországon

A MERE szupermarket egyelőre beéri 20 üzlettel Budapesten és az agglomerációban.

Herczeg Márk
gazdaság

Az olívaolaj lett a legtöbbet lopott termék a spanyol boltokban

A boltok elkezdték a nagy, ötliteres palackokat a polcokhoz kötni.

Benics Márk
külföld

Fixáras lesz a budapesti Uber, nem lesz dinamikus árazás, és sárgák lehetnek a kocsik is

Azt még nem tudni, mikor jelennek meg újra a budapesti piacon.

Herczeg Márk
közlekedés

Betört egy boltba Tiszanánán és ellopott 25 Mikulás csomagot

Fagyasztott élelmiszert és kaparós sorsjegyet is zsákmányolt.

Fődi Kitti
bűnügy

Akkora boltbezárási hullám volt idén Magyarországon, mint még soha

Év eleje óta 4500 üzlet húzta le végleg a rolót, tizenkét hónap alatt a boltok hét százaléka szűnt meg.

Haász János
gazdaság

Rátámadt egy dél-koreai férfi egy eladóra, mert a rövid haja miatt azt hitte, feminista

Az eladó és egy közbeavatkozó férfi is súlyos sérüléseket szenvedett.

Fődi Kitti
nők elleni erőszak

Németországból az itthoninál olcsóbb sertéshúst szerez be és árul a Lidl

Pedig a cég 2021-ben azt ígérte: magyar beszállítóktól fogja beszerezni a húst.

Herczeg Márk
élelmiszer

A Bolt szerint a taxisoknak nincs igazuk

Feltehetőleg a taxisok továbbra is épp ennek ellenkezőjét gondolják.

Bódog Bálint
közlekedés

Nekimentek a taxisok a Boltnak

Mert szerintük nem pont olyan a logója, amilyennek kéne lennie.

Mészáros Juli
közlekedés