Magyar azt válaszolta, Kövér helyében „lelkes MSZMP tagként, KISZ vezetőként és hithű kommunista család sarjaként, óvatosabban kun béláznék és károlyi mihályoznék”.
A Fidesznek presztízs-, az ellenzéknek létkérdés, hogy megmutassa, mit tud egy időközi választáson. Már akinek:a Tisza Párt például el se indul. Megnéztük, ki hogy fordul rá a kampányidőszakra.
„Ez egy új élet kezdete. Sok szerencsét és sok boldogságot” - írta a Bonyhádon született lánynak 1945-ben egy amerikai katona. Élete végére az egyik legismertebb holokauszt-túlélő lett.
8 (nyolc!) darab díszköves parkolóhelyet avattak Bonyhádon ünnepi szalaggal, Ilonka néni vette át.
Hadházy Ákos szerint a jegyző területhasználati díjat szedett volna tőlük.
Ami sikerült a NAV-elnöknek, nem jött össze a bonyhádi polgármesternek.
Gomba- és rovarölővel permetezték le a gyümölcsöt, mielőtt ellopták.
Jutalmul elvághatta a köldökzsinórt.
Így elfedik a feltárt részt, az utatpedig az eredeti nyomvonalon építik a romok fölé.
A bonyhádi önkormányzat már rákészült az október 23-i útavatásra. Ezért most inkább ráépítik a romokra az utat, amit aztán legfeljebb később elbontanak, hogy máshol építsék újra. Klasszik kormányzati logika.
Egy igazi karácsonyi történet a bonyhádi templomból.
Hárommillió forintért kelt el a város két férőhelyes taxidrosztjának háromhónapos bérleti joga. A kikiáltási ár 30 ezer volt, aminél Budapesten se kell sokkal többet fizetni.
A police.hu azt írja, hogy a rendőrség éjfél után húsz perccel a baranyai bonyhádon elfogta az ötven éves M. Józsefet, aki április 26-án éjjel Szentendrén meglőtte az élettársát. Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy Bonyhád Tolnában van, egyébként szép munka.