A koronavírus-vakcina exportellenőrzésének hatályát Észak-Írországra is kiterjesztették, de az Európai Bizottság ezt visszavonta, miután Londonnak közölte, súlyos aggályaik vannak. Az észak-írországi protokoll elvetését követeli a belfasti kormány vezetője.
A rendelkezés a Nagy-Britanniában letelepedett külföldiekre is vonatkozik.
A francia államfőt Justin Trudeau, Andrés Manuel López Obrador és Boris Johnson előzték meg.
Egyelőre viszont még nincs elég adat ahhoz, hogy biztosan meg tudják mondani, mennyivel rosszabb a helyzet, ha valakit a brit mutáció fertőz meg.
Az Európai Unió „új barátot” lát Biden személyében a Fehér Házban, Kína és Irán a frissen beiktatott demokrata elnöktől remélik az USA országaikkal kialakult borzalmas kapcsolatának rendezését.
Így védené meg magát az ország az esetleg még nem azonosított új koronavírus-változatok behurcolásának kockázatától.
És ezzel talán megsértette a kijárási korlátozást. De persze ki tudja?
Még soha nem volt ennyire magas ez az adat. Elindult már a tömeges oltás, de Johnson szerint így is hosszú hetek vannak még hátra, amíg bármilyen lazítás szóba jöhet.
Nagy a nyomás Johnson kabinetjén, hogy szigorítsanak a védekezésen, és nem nagyon maradt már más eszköz a kezükben, mint a távoktatás általános elrendelése. Bármennyire is szerették volna a második hullámban elkerülni ezt.
Beadta az állampolgársági kérelmét, hogy a Brexit után is közeli kapcsolatban maradhasson az Európai Unióval.
Ezzel a Nagy-Britannia és az EU gazdasági viszonyát rendező megállapodás törvényi erőre emelkedett, kevesebb mint 24 órával a határidő előtt.
Marcus Rashford egy év alatt brit nemzeti hős lett, a kormányt kétszer is rábírta, hogy kezdeti ellenkezés után beálljon a kampánya mögé. Gyerekként üres gyomorral járt edzésre, mostanra elérte, hogy 1,3 millió brit gyerek az iskolai szünetben is kapjon enni.
De azért így is büszke az eredményekre a brit miniszterelnök, mert sokan azt mondták, lehetetlen összehozni a megállapodást.
Az 1200 oldalas megállapodás a mindennapok rengeteg részletére lehet majd hatással.
A vírus új verziója sokkal gyorsabban terjed, de egyelőre nem tűnik halálosabbnak.