Sem Jakab Péter, sem a DK-s Varju László nem mondta ki vasárnap, hogy Bíró Lászlóval, mint jelölttel bármi gond lett volna az elvesztett borsodi időközin, szerintük az erős fideszes ellenszél miatt bukott az ellenzéki jelölt. Az ellenzéki vezetők szerint az összefogásnak továbbra sincs alternatívája.
Több mint ötven százalékot kapott a kormánypárt jelöltje az időközi választáson.
75,45 százalékos feldolgozás.
Szoros eredmény lesz, 61,82 százalékos feldolgozottságnál alig 400 szavazat az előny.
A borsodi időközin elinduló Váradi Gábor tudja, hogy nincs érdemi esélye a győzelemre, de szerinte sem a fideszes Koncz Zsófia, sem az összellenzéki támogatással induló Bíró László nem képviseli a helyi cigányokat és a szegényeket.
Több borsodi gazdálkodó meglepődve tapasztalta, hogy a kormány beruházási célterületté nyilvánította a földjét, miután nemet mondtak egy vállalkozó ajánlatára.
Koncz képviselő motorbalesete után óriási lesz az időközi választás szimbolikus tétje. Mindez az ország egyik legfurcsább választókörzetében fog történni, ahol a Fidesz erős, de az ellenzék két messze legnagyobb pártja szinte jelen sincs, a Jobbik pedig eddig szokatlanul erős volt, ám mára kiszámíthatatlanná vált.
Így akarta elkerülni, hogy letartóztassák.
Soha nem látott rendőri jelenlét és feszült este egy borsodi faluban: Toroczkaiék újra akarják éleszteni a „rendvédelmi vonulások” hagyományait.
Lácacsékén, a magyar Chicagóban, ahol elvileg 2018-ban a legmagasabb volt az egy főre eső bűncselekmények száma, egy fővárosi taxis, zenész megpróbálta átvenni a hatalmat. Ádáz választási küzdelem egy apró borsodi faluban.
A feltételezett támadókat már őrizetbe vették a borsodi rendőrök.
Száz bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez néhány óra alatt.
Pénzt akart szerezni, hogy hazautazzon.
Valaki más tehette oda a 15 milliót érő árut.