A volt francia államfőt a 2012-es elnökválasztási kampánya törvénytelen finanszírozása miatt ítélhetik el.
Három büntetés-végrehajtási dolgozót a mentők megfigyelésre kórházba vittek.
Április 21-én szállították polgári kórházba.
A FECSKE civil hálózat szerint 2020 márciusa óta nem lehet látogatni a rabokat, Skype-olni nagyon ritkán lehet, telefont pedig 35 ezer forintos letéti díjjal használhatnak a fogvatartottak, 75 forintos percdíjjal.
Mindent megtesz a Putyin-rezsim, hogy minél tovább rács mögött tartsák.
Bűnbandák és drogkereskedők rivalizálnak egymással.
Az élettársát akarta meglepni.
A férfiak még 2018-ban eltorlaszolták a zárkaajtót, és „trágár szavakkal illették” a parancsnokot.
A 61 éves férfi késsel a kezében kérte az eladóktól, hogy hívják a rendőrséget.
A legjobb trükk a védettségi igazolvány elkészítésére, ha beoltatjuk magunkat.
Az orosz ellenzékieknek nem tetszik, hogy Putyin rendszere minden jel szerint arra játszik, hogy a sikertelenül megmérgezett, majd sikeresen lecsukatott Alekszej Navalnij meghaljon a rácsok mögött.
Az orosz ellenzéki politikus március 31. óta folytat éhségsztrájkot a börtönben, mert nem engednek be hozzá olyan orvosokat, akikben megbízik, és nem kap megfelelő orvosi ellátást.
A tudatlanságával próbált védekezni.
Világszerte követelik, hogy Alekszej Navalnij kapjon rendes orvosi ellátást.
A macskára kötött anyagdarabba kokaint, cracket és marihuánát varrtak, de az állat nem ért célba a szállítmánnyal.