2 év 10 hónap börtön és 3 év közügyektől való eltiltás.
Többekkel találkozott is.
De egyéb biztonsági hibák is voltak.
Megsértette a karanténszabályokat, megtalálták.
Egy másik vezető ellenzéki, Makszim Znak tíz év börtönt kapott.
A legkevesebb börtönbüntetés 11 hónap volt, a legtöbb pedig 16.
Az áldozatok között van egy 14-15 éves lány is.
Úgy fogalmazott, ennek köszönhetően értette meg igazán „a Putyin-rezsim ideológiájának lényegét, hogy a jelent és a jövőt a múlttal helyettesítik".
Az ellenzéki aktivista szerint ismeretlen tábornokok helyett azokat az üzletembereket és politikusokat kellene szankcionálni, akiknek az érdekében cselekszenek.
Amikor részt vett a koncepciós perben elítélt bátyja szabadon bocsátásáért tartott tüntetések szervezésében.
Elismerte, hogy legalább 24 millió dollárt csalt ki világszerte különböző vállalkozásoktól.
A túszejtő rabok helikoptert es kebabpizzát követelnek.
Az apa két év börtönt, fia egy évet és nyolc hónapot kapott.
Még csak most oldják fel a magyar börtönökben a látogatási tilalmat, de ha a rabok személyes találkozót akarnak, akkor két rossz opció közül kell választaniuk, és a gyerekeiket sem láthatják élőben.
A most nyilvánosságra került felvételek még 2020 áprilisában készültek.