A haditengerészet saját egyhetes kurzust szervezett „a felelősségérzet, a csoportszellem és a tekintélytisztelet kialakítására”.
A tavaly júliusban bebörtönzött filmrendező az iráni igazságügyi hatóságok és biztonsági erők „törvénytelen és embertelen” fellépésével indokolta, hogy éhségsztrájkba kezd, illetve hogy gyógyszereket sem fogad el.
A fejkendő nélkül, felszabadultan táncoló nő a tiltakozó mozgalom egyik szimbólumává vált.
Két éve raboskodik Putyin legnagyobb ellensége. Mindenkit arra biztat: ne adja fel a reményt, a sötétség elmúlik, és Oroszország boldog lesz.
A litvániai száműzetésben élő volt ellenzéki elnökjelölt, Szvjatlana Cihanouszkaja férjét azzal vádolják, hogy megsértette a börtönszabályzatot, konfliktust provokált, és módszeresen megtagadta az utasítások teljesítését.
Antibiotikumokat és napi két csésze forró vizet is kap.
A védelem, ami szerint koncepciós per zajlott, erre nem is számított.
Az aktivista még 2018-ban került börtönbe, amiért támogatott egy munkássztrájkot.
A bebörtönzött belarusz ellenzékit és társait 7-től 12 évig terjedő börtönnel sújthatják azzal a váddal, hogy „szervezetetten nagy mennyiségű készpénzt csempésztek át a fehérorosz határon” és „a közrend súlyos sérelmére közösségben elkövetett cselekményeket pénzeltek”.
A lapnak mindhárom nő azt állítja, természetes szülést szeretett volna, azt azonban egy nem létező irányelvre hivatkozva nem engedték nekik.
Feltehetően egy drogkartell tagjai támadtak Chihuahua állam börtönére.
Az orvos nem mondta meg sem a diagnózist, sem azt, hogy milyen injekciókat írt fel neki.
Pénzmosásban és kenőpénz elfogadásában találták bűnösnek.
Az első hetek rémálomba illők voltak, de aztán átszállították egy másik börtönbe.
A havi munkadíj nem lehet kevesebb 66 600 forintnál.