Ezzel újabb lehetőséget adva a Fidesznek, hogy megvédhesse a kommunistákat.
Álom lehet ilyen szaktudású emberek keze alatt raboskodni.
Ő az első amerikai elnök, aki rács mögé került.
El Chapo másodszorra lóg meg a börtönből, ezúttal a zuhanyzójából induló alagúton át.
Miután megtudták, hogy miért ül, rendszeresen megverték, lefogták, fojtogatták. Az önbíráskodás miatt az ügyészség vádat emelt.
Két különböző iskola, na.
Főleg exdrogosoknak.
Három év börtönt kapott, amiből természetesen egy percet sem kell letöltenie.
2019-re ígérik őket.
Politikusok, kábítószer-kereskedők és gyilkosok egyszerre kaptak rá az írás szépségére.
Ezt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága mondta ki. A magyar állam nem is fellebbezett a döntés ellen.
Két amerikai gyilkosnak sikerült megszöknie egy Kis-Szibéria becenevű börtönből, ahonnét 1845-ös építése óta senki sem tudott meglépni. A két rab ravaszul lépett meg, még ravaszabbul csapta be az őröket, és még arra is volt idejük, hogy egy vicces üzenetet hagyjanak maguk után.