Az exkatona az ételszállító furgon aljához kötözhette magát, úgy juthatott ki.
Nincs az a pénz, ami jóvátehetné az okozott traumát.
Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy kisétálhat a börtönből vagy indulhat választáson.
Próbálják kideríteni, mi vezetett a gyilkossághoz, mondta az ügyvéd.
Az FTX alapítója vegán étrendet kért, de azt nem kapta meg, ahogy ügyvédje szerint nem biztosítják neki az ADHD kezeléséhez szükséges Adderallt sem.
Tévesen ítélték el gyilkosság miatt.
Sorra kapnak elnöki kegyelmet az elítéltek, ha inkább bevonulnak az állami hadseregbe.
Bankman-Fried az FTX vezetőjeként a Wall Street legtekintélyesebb befektetőinek pénzét sikkasztotta el, aztán lejárató dokumentumokat közölt barátnőjéről, aki tanúskodna ellene.
Mert a nevén nevezte a háborút.
Navalnij 2021 januárja óta ül börtönben, ahol már az eddig kiszabott 11 éves büntetését tölti.
Jelenleg 11 és fél éves büntetését tölti, de további 20 évet is kaphat.
Ezután 2700 katona és rendőr hatolt be a rossz közbiztonságáról ismert Guayaquil városának egyik fegyintézetébe, és „irányított robbantások segítségével” visszaszerezte az ellenőrzést három cellablokk felett.
Nem ez volt az első alkalom, hogy a börtönben megtámadták a 175 éves büntetését töltő Larry Nassart, de eddig ez volt a legsúlyosabb.
Elkészült az igazságügyi jelentés arról a börtönről, ahol az emberkereskedő üzletember öngyilkos lett.
Az egyre embertelenebb körülmények között fogva tartott ellenzékit azzal vádolják, hogy Putyin erőszakos megbuktatására készült, miközben a lövöldözve Moszkva felé vonuló Wagner-katonák szabadon távozhattak.