Végre nem lesz határátkelés Split és Dubrovnik közt.
Bosznia alig működő ország Európa szívében, ahol a fiatalok körében 60 százalék feletti a munkanélküliség. Ennél kevés vonzóbb terep lehet dzsihádisták toborzására. Toboroznak is.
Miután a bosnyákoknak nem tetszett, hogy Szerbia egy muzulmán katonai parancsnok kiadatását kérte Svájctól, akit háborús bűncselekményekkel vádolnak. Ez lett volna Tomiszlav Nikolics első boszniai vizitje.
A háborús bűnökkel foglalkozó szerbiai ügyészség szerint az elfogottak „Kravicében részesei voltak a civil lakosság ellen elkövetett háborús bűncselekményeknek.”
Hatan utaztak volna Szíriába, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz, de a Damaszkusz nevű akcióban elfogták őket.
A radikálisok kedvelt lakhelyét, Gornja Maocát már egy évtizede figyeli a rendőrség.
Köztük azt a kormánytagot is, aki két évvel ezelőtt azt javasolta a lakosságnak, hogy "spóroljanak, ne egyenek". Bosznia-Hercegovinában.
Szombaton az ország szerb részén - Srebrenica közelében - a népirtásra emlékező muzulmán nőket ütöttek meg a rendőrök,