A vicc után azt mondta, természetesen semmit nem ígért, csak igyekezett megszerezni a Szputnyik V-t. Kijev bocsánatkérésre szólította fel, aminek Igor Matovič eleget is tett.
Nálunk a jövő héten oltják a védekezés vezetőit. A jelenségnek Dél-Amerikában már nevet is adtak.
A jobbikos Stummer János azt mondja, egy titkosított információt hoz nyilvánosságra, vállalva a jogi és politikai következményeket.
De a túlnyomó többség a képmutatást tartja a legsúlyosabbnak az ügyben, vagyis azt hogy “az alkotmány egyik szerzőjeként az alkotmányba foglalt értékrendtől eltérően cselekedett”.
Több ezer befektető bukik, és már lelőtték a Curve nevű pénzmozgató szolgáltatást is.
A jelentés szerint a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség nemrég lemondott elnöke autokratikus, tekintélyelvű szervezetet épített fel, a félelem kultúráját és totális kontrollt alakított ki a szervezetben.
De további lépéseket nem tesznek az ügyben.
Harry Harris arcszőrzete központi témává vált az országban, ugyanis sok embert a japán gyarmati uralomra emlékezteti.
Kozáry Andrea azt állítja, megemelte hangját, de az nem igaz, hogy azt mondta volna, amit a hivatalos jelentés szerint mondott: „Kapja be a dékán!”
Bejelentésre készült a botránya miatt a nyilvánosság elől eldugott fideszes polgármester, de a Fidesz közbelépett.
Simicska, kopaszok, parkolás, Pecina. Most már teljesen mindegy, ki mit csinál, csak legyen nagyobb a káosz.
Szakurada Jositaka nem először keveredett botrányba, egy korábbi emlékezetes ügye az volt, amikor elismerte, hogy kiberbiztonsági miniszter létére még soha nem használt számítógépet.
Álhírnek tűnik, de nem az.
Kövér László pedig azzal vonta meg a fideszesek elszámoltatását pedzegető Vadai Ágnestől a szót, hogy „fejezze be az óbégatást”.
Ez elég bonyolult helyzetet teremtett, mert Carlos Ghosn a Nissan mellett a Renault főnöke is, a Renault-nak pedig 43 százalékos tulajdona van a Nissanban, amivel nemrég még egyesülést is terveztek.