Eddig csak nyílt titok volt a vevő kiléte, most egy cégbírósági dokumentumnak köszönhetően megerősítést nyert.
Bozó Zoltán így sem polgármester nem lesz, se klubtulajdonos, hiszen jelen állás szerint megválik a Honvédtól.
Erről pedig már meg is született az elvi megállapodás. A NER-vállalkozónak van miből kifizetni a csapatot, hisz épp pár napja vett az állam négymilliárdért bányát tőle.
Van magyar és van külföldi érdeklődő is.
Hét éve még bajnoki címet ünnepelt a klub. Információink szerint az MLSZ is vizsgálja a klub költéseit, az esetleges átfedéseket. A szövetség nem erősítette meg, de nem is cáfolta értesülésünket.
Kun Gábor előtte még a csúfos véget érő nemzeti kereskedőházaknál is kipróbálhatta magát.
A klub honlapján hivatalosan is bejelentették, hogy George Hemingway eladta a klubot.
Alakul a NERB1 mezőnye, a Metalcom Zrt. veheti meg a patinás focicsapatot George Hemingwaytől.