bp

Ha a személyes karbonlábnyomodról hallasz, akkor sejtheted, hogy a fosszilis ipar felelősségét próbálják épp elkenni

Fontosak az egyéni döntések, de önmagukban nem sokat érnek: a klímakatasztrófa elkerüléséhez rendszerszintű változások kellenek. Többek között erről szól a vezető amerikai klimatológus, Michael E. Mann idén megjelent könyve.

Horváth Bence
klímaváltozás

Nem igazán ösztönzi klímavédelemre a nagy olajcégek vezetőit a kompenzációs csomagjuk

Sőt, ha már, akkor inkább a klímaváltozásért leginkább felelős szénhidrogének termelésének fokozására sarkalja őket.

Király András
környezetvédelem

A világ olajigénye hamarosan csúcsra érhet, vagy már túl is van rajta

A BP előrejelzése szerint egy 20 éves csúcs is állhat előttünk, de más forgatókönyvek szerint az is lehet, hogy az olajtermelés már sosem éri el a világjárvány előtti szintet.

Herczeg Márk
energia

Kirúgták egy Hitler-mémvideó miatt, most a BP-nek 200 ezer dollárral kell kárpótolnia az ausztrál férfit

A pereskedés alatt elmaradt bére és juttatásai után, illetve büntetésül.

Herczeg Márk
INTERNET

Vissza kell vennie a BP-nek azt az alkalmazottat, akit a cégvezetésről szóló hitleres mémvideó miatt rúgtak ki

Az ausztrál finomítón dolgozó férfi az olajipari cég menedzsereinek bértárgyalási szokásait parodizálta, ezután rúgták ki.

Horváth Bence
külföld

Személyes fejlődés – diktáld te a tempót!

Mit tehetnek a munkavállalók azért, hogy elérjék a céljaikat és folyamatosan fejlődjenek a munkahelyünkön? Kinek van nagyobb szerepe benne: a munkáltatónak vagy a munkavállalónak?

Promó Ottó
hirdetés

Egyre büdösebb az olajcégek szponzorpénze

Nyílt levélben tiltakoznak a brit művészek az ellen, hogy a klímaváltozás ellen csak látszatra tevő olajcégek pénzén éljenek.

Király András
külföld

A Greenpeace aktivistái konténerekkel torlaszolták el a BP londoni központját

Paul Morozzo Greenpeace-aktivista, aki maga is bemászott az egyik konténerbe, azt mondta, nincs más választásuk, mint ilyen eszközökhöz folyamodni.

Herczeg Márk
külföld

A BP szerint egy olajkatasztrófa direkt jót tenne Ausztrália érintetlen vidékének

Mert a kiömlő olaj feltakarítása felpörgetné a helyi gazdaságot.

Király András
külföld

Abu-Dhabi emírsége lett a BP egyik legnagyobb részvényese

A részvényekért cserébe az olajcég 10 százalékot szerzett az egyik legnagyobb közel-keleti olajmező kitermeléséből.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Megvan, mennyibe került a Deepwater Horizon olajfúró katasztrófája a British Petroleumnak

ISZONYAT sokba.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

20,8 milliárd dollárra büntették a BP-t a 2010-es olajkatasztrófa miatt

Ez nagyjából az éves magyar GDP 15 százaléka. A Deepwater Horizon katasztrófája miatt kell ennyit fizetniük.

Király András
gazdaság

A 7+1 legnagyobb nagyvállalati elkúrás az utóbbi évekből

Nem a Volkswagen az első óriáscég, ami bajba került a vezetők túlzott mohósága vagy versenyszelleme miatt. Az Enrontól a bankokon át a BP-ig sok cég megküzdött a menedzsment hatalmas hibáival.

kasnyikm
gazdaság

Aggódik oroszországi befektetései miatt a BP

anarki
gazdaság

A BP-t azzal vádolják, hogy Facebook-trollokat fizet

A minden idők legnagyobb olajkatasztrófájáért felelős céget a Facebookon kritizáló kommentelőt trollok kezdték el fenyegetni, és arra gyanakszik, hogy a BP fizeti őket. Nem lenne egyedülálló eset.

Herczeg Márk
internetek