Október 1-től már nem elég a személyi igazolvány. Brexit.
A teherautósofőrhiány miatt pánikvásárlásba kezdtek az emberek, vannak kutak, ahol teljesen kifogyott az üzemanyag.
Ezért átmenetileg több külföldi sofőrt engednek be az országba. Hozzáértők szerint ez édeskevés.
Szijjártó szerint nincs idő várni, mert a világgazdaság rövidesen magához tér.
Szakértők szerint felmerül az etnikai diszkrimináció gyanúja.
A brit Élelmiszer- és Italszövetség vezérigazgatója szerint vége annak az időszaknak, amikor a vásárlók az üzletek polcain mindig megtalálnak mindent, amit csak akarnak.
2019 óta csak lazacból sikerült többet eladniuk, sajtból és marhahúsból harmadával csökkent az EU-ba irányuló brit export.
Ki sem mennek, de így többé vissza sem jönnek a brit diplomás magyarok.
Az angliai, skóciai és walesi McDonald'sokban a palackozott italokat is le kellett venni az étlapról.
Az EU-s kilépés után ezzel lehet a korábban megszerzett jogosultságokat megtartva Nagy-Britanniában maradni.
El kell kerülni a kemény határt az Ír-szigeten, miközben meg kell őrizni az EU piacának egységét – közölte Maros Sefcovic, az Európai Bizottság intézményközi kapcsolatokért felelős biztosa.
Az EU szerint aránytalanul sok brit film és sorozat kerül Európába, fenyegetve ezzel a kontinens kulturális sokszínűségét.
A Wetherspoon pubokat vezető Tim Martin kiakadt, mert képtelenség munkaerőt találni a vendéglátó szektorba.
A brexit miatt kell kérni, az EU tagállamaiból több mint 5,3 millióan tettek így.
A 27 megmaradt tagállam kormányfői a jövő héten tárgyalnak majd Boris Johnsonnal, ahol téma lesz az is, miért bilincselnek meg és zárnak el, majd utasítanak ki uniós állampolgárokat a brit hatóságok bármilyen valós indok nélkül.