bridzs

Már közel 29 milliárd forintba kerül az MTK sportközpontja, ahová többek között a sakk-bridzs szakosztály is költözik

Tavaly márciusban 26,9 milliárd forintos ajánlattal nyerte meg a beruházást a Bayer Construct Zrt.

Benics Márk
belföld

A világ bridzselői éppen valami olyan csodálatos dolgot tesznek, ami még nem nagyon fordult elő a sporttörténetben

Az olaszok berakták a csapatukba a csalás miatt lebukott, majd felmentett volt világelsőt, a vb-selejtező csapatai ezért tiltakozásból sorra direkt kikapnak tőlük, de nem hajlandók játszani ellenük.

Szily László
sport

Dopping miatt felfüggesztették a világranglistát vezető bridzsjátékost

Geir Helgemo mintáiban szintetikus tesztoszteront és klomifent találtak. Nem tudni, hogy ezeknek mi hasznuk a bridzsben.

Sarkadi Zsolt
sport

Homonnay: Semmilyen adóügyi előny nem származik ebből a státuszból

„Számunkra, bridzsezők számára, ez valamilyen szinten mindegy” – mondta a magyar szövetség elnöke az Európai Bíróság döntéséről, miszerint a bridzs nem számít sportnak.

Szily László
sport

Az Európai Bíróság hivatalosan kimondta: a bridzs nem sport

Retteghet a sakk is mostantól. A döntés nem elméleti, sok pénz múlhat rajta.

Szily László
sport

Óriási csalásbotrány rázta meg a nemzetközi bridzs közösséget

Két német kártyajátékos már vallott, el is tiltották saját magukat a játéktól. Izraeli és monacói kártyások is a gyanúsítottak között.

Horváth Bence
sport