Az exmunkáspárti George Galloway győzelme után azt mondta, a Munkáspárt elnöke óriási árat fog fizetni Izrael-barát politikája miatt.
Rendszeresen dobálta meg tárgyakkal, ha nem volt vele elégedett.
James Cleverly azt mondta, „biztonsággal kapcsolatos kérdéseket” nem kommentál.
Egy ideje egyre több országban felmerül, hogy Kína valamilyen módon igyekszik beavatkozni a demokratikus folyamatokba.
Egy volt konzervatív képviselő állítólag a hotelben kért útba igazítzást a legközelebbi bordélyházhoz, amikor Délkelet-Ázsiába utazott egy összpárti parlamenti csoport ülésére.
Odaragasztózták magukat a házelnök széke köré, közben az épület előtt is tüntetnek.
Több trauma is érte az elmúlt években, ezért döntött a coming out mellett.
Christine Lee több mint félmillió font adománnyal támogatott brit politikusokat, a kémelhárítás szerint a kínai állampárt megbízásából.
A karanténszállodákból pedig mindenki szabadon távozhat. Nehezen mentek át az új szabályozások a brit alsóházban.
A munkáspárti Stella Creasy magával vitte három hónapos gyerekét egy vitára, majd kapott egy emailt, hogy ez nem felel meg a „viselkedésről és udvariasságról” szóló, nemrég közzétett szabályoknak.
Miközben az ország az új korlátozásokat nyögi, a képviselők és vendégeik ugyanúgy italozhatnak, mint eddig.
Boris Johnson harmadszor kezdeményezett előrehozott választásokat, mióta a parlament a kormány ellenkezésével dacolva szeptemberben elfogadott egy ellenzéki kezdeményezésű törvényjavaslatot, ami október 19-ig adott határidőt a brexit-megállapodás parlamenti jóváhagyására.
Nagy hangulat van megint.
Erre jutott a legfőbb skóciai bíróság. De ebből még nem következik, hogy most újra össze is fog ülni a törvényhozás.
De felhatalmazták a kormányt arra, hogy kérjék meg az EU-t a tárgyalások újbóli megnyitását.