Az eredeti tervek szerint egész nap zárva lett volna a tűzeset miatt.
Először csak veszekedtek, aztán a veszekedésből verekedés lett.
Az épp az óceán felett repülő gép kapitánya nem tudott mit tenni, folytatta az útját és meg sem állt a karibi szigetig.
Ez európai úti célokat is érint augusztus 8-ig.
Hardverhibák jelentkeztek.
Az egyikük Patricia Scotland fia, aki befolyásos anyjával is fenyegetőzött a gépen, miután nem kapott több alkoholt.
Drága.
A dolgozók ötlete volt, hogy a várótermekben lévő műtárgyakat adják el.
17 perccel javította meg a korábbi rekordot, két órával a menetrend előtt megérkezett.
Amiért tavaly hackerek loptak tőlük ügyféladatokat. Beütött az első komoly GDPR-bírság az országban.
Úgy tűnik, ez nem áprilisi tréfa.
A hiba csak azután derült ki, miután leszálltak. Hopp.
Drámai videókat rögzítettek a manőverről, a légitársaság szerint nem volt vészhelyzet.
12 órát feszengett a helyén a férfi Bangkok és London között.
A cégnél két hétig nem vették észre a támadást.