Két vegyszergyártó óriásvállalat, a Snygenta és a Bayer 2013-ban indított pert az Európai Bizottság ellen.
A német követ a csehre ripakodott, a magyar soron kívül kért szót, hogy visszavágjon. A francia és a svéd követ pedig arra figyelmeztette a magyart, hogy máshol is van közvélemény, nem csak Magyarországon. Kibékíthetetlennek látszanak az ellentétek.
A Sargentini-jelentést nem hagyják a magyar kormánypárti facebookozók annyiban.
Ha pedig elfogadja a magyar parlament a Stop Soros-törvényt, a Reuters szerint Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indíthat majd.
Elég volt az ilyen jellegű elnyomásból! Nem leszünk gyarmat!
Európa egyetlen, kizárólag férfiakból álló kormányának válasza aligha lesz más, mint: Soros.
Az erről szóló nyilatkozatot egyhangúlag fogadták el az EU-s állam- és kormányfők – közölte Donald Tusk.
A jelentés szerint EU-s műveletekkel 2 év alatt több mint 285 ezer ember mentettek ki a Földközi-tengeren, és tavaly 2000 olyan embert is biztonságba helyeztek, akiket az embercsempészek a sivatagban hagytak magukra.
:-(
Egyre nagyobb a botrány az EU fővárosában, ahol Juncker korábbi kabinetfőnöke hirtelen a Bizottság főtitkára lett. Martin Selmayrt egyszerre tartják briliáns stratégának és egy pszichopatának, 10 évnyi szívós munkával mára az EU egyik legfontosabb háttérfigurájává vált.
No agyaskodás, yes ugribugri! Stop Brüsszel! Stop Soros! Stop ENSZ! Stop világ! Stop! Hammer time!
Tíz embert már őrizetbe is vettek. Ilyen ez a Brüsszel.
Már az EU-csúcs kezdete előtt minden reformtervre jut legalább három makacs ellenálló a miniszterelnökök között.