São Paulóba kellett mennie a csomagért.
Öngyilkos merényletre készült, de csak egy kisebb robbanást tudott okozni. Az arra járőröző katonák azonnal lelőtték.
35 óra továbbképzés: 1 593 900 forint. Semmi baj, brüsszeli pénzből ment az egész.
Brüsszelt Soros irányítja, Brüsszel hajbókol Soros előtt, Brüsszel a terroristák pártján áll, és Brüsszel. Illetve Soros.
Fotópályázat indul.
Németh Szilárd szerint a kommunista kiáltványon alapszik. Így már világos, hogy miben sántikált 1047-ben II. Lambert herceg.
Egy rövidebb konzultáció után sikerült megállítani a diktátumot.
1,6 millióan válaszoltak a kamu kérdésekre. Hogy mit, az még nem derült ki.
Orbán házi történésze, aki Dózsa Lászlóból Pruck Pált csinált, legalább másfél éve szapulja a németeket, de a Budapesti Német Gazdasági Klubot ez nem zavarja.
Ennyi.
Lesz ellene tüntetés is, 10 ezer embert várnak a szervezők.
Házelnök úr az Echo TV-nek beszélt a manchesteri támadás tanulságairól.
A miniszterelnök egy szlovén tévéinterjúban azt mondta, Soros György ellen a demokrácia és az átláthatóság eszközeivel lehet harcolni.
Legalábbis amikor diktátorokkal barátkozik, akkor fantasztikus vezetőként dicséri őket, amilyenekre bajban Európának is szüksége lenne. De persze az más, ha a tökösebbé váló EU mindenkire érvényes szabályokat akar betartani a magyar kormánnyal.