Nem tudnak megegyezni a gazdagabb államokkal, hogy a nemzeti jövedelem 1 vagy 1,3 százalékát fizessék be.
Brüsszel reméli, a könnyebben hozzáférhető adatok abban is segítik a kontinens cégeit, hogy felvegyék a versenyt az amerikai és kínai riválisaikkal, például a mesterséges intelligencia terén.
Viszont amíg az EU-ban átlagosan az emberek 69 százaléka gondolja úgy, hogy az országnak segítenie kellene a menekülteket, náluk ez az arány csak 48 százalék.
A titkosszolgálat látja, ahogy szervezik a migránsok mozgását, „ngo-nak nevezett félig embercsempész szervezetek” állnak mögöttük sok pénzzel és jelentős logisztikai képességekkel – mondta Orbán a határkerítésnél.
Budapest főpolgármestere szerint a városok közvetlenül való támogatása egy lehetséges válasz.
A "valódi Magyarországot" szeretnék megismertetni.
Ilyet se látott eddig még a világ.
Az Európai Tanács épületében pedig a brit zászlót csavarták össze.
Magyarország, Csehország és Lengyelország is megvétózhatja a 2050-es klímasemlegességi célt.
Az igazságügy-miniszter kedden Brüsszelbe megy a 7-es cikkelyes meghallgatásra. Vagy, ahogy ő mondja: a rossz mantrák ellen küzdeni.
A kormányszóvivő közölte, hogy a nem is reklámozott kérdőív, amit már 150 ezren kitöltöttek, csak egy kötelezettség Brüsszel felé.
Palkovics László igyekszik tisztázni: dehogy akarják megkérdezni a magyarokat, ez csak brüsszeli kötelezettség.
Korábban arra figyelmeztetett a bizottság, hogy ha ez az önkéntes megközelítés kudarcot vall, akkor törvényileg szabályozhatják a területet.
Az akciójukkal arra akarták felszólítani Fülöp belga királyt, hogy lépjen ki a semleges pozíciójából, és hirdessen éghajlati veszélyhelyzetet.
Hétfőn hallgatják meg a magyar érveket a hetes cikkely szerinti eljárásban. Kovács államtitkár készen áll.