Budai Gyula

Vádat emeltek Varga Zoltán, a 24.hu tulajdonosa ellen

Az üzletembert még 2021-ben jelentette fel Budai Gyula.

Botos Tamás
POLITIKA

35 perc alatt ért ki a mentő egy férfihez, akinek leállt a szíve

Egy Hadházy Ákos birtokába került levelezés szerint az esetről Budai Gyula is tájékoztatást kért az egészségügyi államtitkártól.

Windisch Judit
Egészségügy

Szijjártó a születésnapjáról és Dzsudzsákról: Ott van, amióta ismerjük egymást

Három garbót kapott ajándékba, de hogy Budai Gyulától, Dzsudzsáktól vagy a feleségétől, az nem derült ki.

Mészáros Juli
ÉLET

Szijjártó Péter a feleségével, Budai Gyulával és persze Dzsudzsák Balázzsal az oldalán köszöni a felajánlott imákat

A külügyminiszter 46 éves lett.

Herczeg Márk
ünnep

A parlament folyosóján kérdezték a momentumosok Orbánt, Rogánt és a fideszeseket arról, hogy miért kapott kegyelmet K. Endre

„Nem vagyok feljogosítva arra, hogy az elnök asszony nevében nyilatkozzak” – mondta a miniszterelnök.

Herczeg Márk
POLITIKA

Egy tanúvallomás szerint Orbán kérésére hivatkozva keverték bele Bajnait a Városháza-ügybe

Úgy tűnik továbbá, hogy az ügyben feljelentést tevő Budai Gyula ismerte az egyik tanút, de ezt eddig elfelejtette megemlíteni.

Urfi Péter
POLITIKA

Budai Gyula megpróbálta megtagadni Győzikét

Szerinte mégsem léptette be a Fideszbe a külügyminisztérium épületében.

Kaufmann Balázs
választás 2022

Budai Gyula számára elsötétült a világ, három napja csak Szabó (Escobar) Tímeára tud gondolni

A fideszes képviselő képzeletét teljesen rabul ejtette az ellenzék kokainbárónője.

Ács Dániel
drog

Győzike belépett a Fideszbe

Személyesen Budai Gyula miniszteri biztos írta alá az ajánlását a Külügyminisztériumban.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Zelenszkij nyíltan beavatkozik a magyar választásokba, leplezte le Budai Gyula

Bayer Zsolt szerint pedig az ukrán elnök olyan, mint Gyurcsány.

Urfi Péter
elmebaj

Ljubov Nepop: Ha Magyarország tudja, hogyan kell hatékonyabban megállítani az orosz agresszort, ossza meg az ukránokkal

„Legyen világos, tétlenül várni, és ahogy elnökünk, Volodimir Zelenszkij fogalmazott, önként befeküdni a koporsóba, hogy a háború hamarabb véget érjen, nem szándékozunk. Ukrajna senkit nem támadott meg és senkit nem fenyegetett. Az orosz hadsereg tört be a mi országunkba. Mi pedig védekezni fogunk.” Ukrajna budapesti nagykövete válaszolt Bayer Zsoltnak és Budai Gyulának, akik szerint a segítségért könyörgő Nepop beleavatkozik a magyar belügyekbe.

Herczeg Márk
háború

Nyomozás indult a Városháza nagytétényi telekeladása ügyében

Budai Gyula fideszes képviselő feljelentése alapján.

Fődi Kitti
gazdaság

Budai Gyula nem tudja elképzelni, hogy egy normális ember megöleljen egy meleget

Egyik nap melegek vagyunk, majd másnap meg már ölelgetnél! (...) Te tényleg egy futóbolond vagy, abból is a legszánalmasabb! - írta MZP-nek.

Szily László
ÉLET

Bayer Zsolt nekiment Csányi Sándornak, amiért az MLSZ-elnök meccsre hívta Karácsonyt és Fekete-Győrt

A fideszes publicistában még az is felvetődött, hogy a milliárdos talán ezzel készül a választásokra.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Karácsony és Fekete-Győr is elfogadta Csányi meghívását a válogatott következő meccsére

De a VIP-páholy helyett a sima lelátóra ülnének.

Czinkóczi Sándor
futball