Mindez Tarlós István íróasztalától légvonalban 100 méterre, fényes nappal, a város legközepén!
100-200 ezer forintot vittek el.
Egy hatalmas, európai terrorista szupersejt állhat a párizsi és a brüsszeli merényletek mögött.
Három nagy nemzetközi tanácsadócéggel kötött szerződést a Budapest 2024 Nonprofit Zrt.
A kormány felszámolja a budai pályaudvart. Régi képeken mutatjuk be, hogyan épült ki, rombolták le, építették újjá, és végül hagyták leépülni.
A hírek szerint a Footbal Leaks korántsem az a jószándékú csapat, Pinto és ügyvédje, Pinto állítólag előbb zsarol, aztán szivárogtat
Percekre lenne tőlünk a Mariahilfer, a szlovák kormány már alá is írta a szándéknyilatkozatot. Die Monarchie ist wieder da!
Azért, hogy helyette felvehessék a nyugdíját. Az idős asszonyt most egy családon belüli erőszak áldozatait kezelő dunántúli krízisközpontban ápolják.
Mert amúgy jelen állás szerint a közteresek ezt megtehetnék.
Volt apácakolostor, pártiskola, tüdőgyógyintézet, most pedig szép lassan a természet költözik bele. A Városi Gorillák most a 2007-ben bezárt, Budagyöngye Kórházba másztak be.
Tállai András szerint az bőven elég, hogy lehet tudni, hogy ki, mennyit és milyen célra adott.
Még 1966. február 22-én, azon a pokoli, vulkáni napon sem volt ilyen meleg a fővárosban.
Legalább nem lett szarabb mint <a href="https://444.dpb.hu/2015/08/12/zokoghat-a-vilagon-korberohogott-ronda-pulink-olyan-csunyan-tagadta-meg-ot-gyarfas">Bol-dog</a>.