Azt is pontosan tudni véli, melyik az az 54 választókörzet, amit meg kell nyerniük a győzelemhez.
Ez jövőre már súlyos gondokat okozhat Budapestnek, de minden települést érint. Közben több jel utal arra, hogy a kormány még többet elvenne az iparűzési adóból.
Dzsentrifikáció élőben: a II. János Pál Pápa téren mutatja be az új iPhone mesterséges intelligenciával működő szövegíró funkcióit a kaliforniai óriáscég.
Budapest és Varsó mellett a skandinávok is pályáznának, a kicsi szép jeligére.
A nyomozáshoz szükségesek.
Van még idő ezen agyalni.
Érdemes lesz résen lenni.
„Szóljon a férjének, ha kérhetem vagy bárkinek a kormányból, akik úgy járnak Moszkvába, mint mások a 3-as metrón, hogy a zsíros üzletért cserébe ugyan járuljanak hozzá az oroszok a klímák utólagos beszereléséhez.”
Magyar Péternek és Vitézy Dávidnak nem tetszik, amire az újraválasztott főpolgármester készül.
A népességváltozás miatt lenne szükség a frissítésre. A főváros kettőt elvesztene, Pest megye kettőt kapna. Győr-Moson-Sopron egy helyet happolna el Somogytól.
Biztonsági kamerák rögzítették, ahogy az ittas férfi fegyvert lóbál az metrólejárónál, majd elfogják a rendőrök.
Csütörtök este készült róla a kép.
Közben a gyalogosok és a kerékpárosok, rolleresek egymást kerülgették, az autósok sokszor álltak a dugóban, és volt, hogy látszólag senki sem dogozott.
Hétfőn találkozik Karácsony Gergely főpolgármesterrel, hogy megbeszéljék, amit meg kell beszélni.
A vasúti közlekedés veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt.