Budapest

Ha van 3 milliód, lehet egy négyzetméternyi új lakásod a Várban

Öt fővárosi kerületben már 2 millió forint fölött volt év elején az új lakások négyzetméterenkénti átlagára. Kilenc kerületben már a használt lakások négyzetméterára is eléri az 1 milliót.

Haász János
gazdaság

Itt az ideje kimondani: az óvodában tanultakkal ellentétben a február tavaszi hónap

Zsinórban negyedik napja dőlt meg a melegrekord.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Újbuda az első budapesti kerület, ahol közösen indul az ellenzék az önkormányzati választáson

„Bizonyítottuk, hogy nem csak akarunk, hanem tudunk is együtt dolgozni az újbudaiak érdekében” – írta László Imre polgármester.

Benics Márk
POLITIKA

Románia a levegőben is előzött: Ferihegy helyett már Bukarest a Wizz Air legnagyobb bázisa

A román főváros Wizz-járatainak száma havonta 2400, Budapesté nagyjából 2000.

Haász János
gazdaság

Az országos börtönparancsnok hazugságnak tartja, hogy patkányok, poloskák lepik el az antifasiszták zárkáit

De szerinte a börtön attól börtön, hogy nem egy többcsillagos szálloda szolgáltatásait nyújtja.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Karácsonyék becslése szerint évi 4-5 milliárddal csökkennek majd a közlekedési bevételeik a tarifareform hatására

De a veszteséget az utasok érdekében lenyelik.

Molnár Kristóf
közlekedés

Március végén jelenti be a Fidesz a budapesti főpolgármester-jelöltjét

50 napja lesz a kormánypárt jelöltjének megnyerni a fővárosi szavazókat.

Jelinek Anna
POLITIKA

8950 forint lesz a Budapest-bérlet

Az árcsökkenés többek között annak köszönhető, hogy megállapodás született Lázár János és Karácsony Gergely között a Budapest-bérletekről.

Jelinek Anna
belföld

Megállapodott Lázár és Karácsony, marad a Budapest-bérlet

A bérletek márciustól is érvényesek maradnak a főváros egész területén a BKK mellett a MÁV, a Volán és a HÉV járatain is. A BKK elfogadja a megyebérletet.

Solti Hanna
belföld

Antifa-ügy: három évet kapott a tettét beismerő másodrendű vádlott

Az elsőrendű, akire 11 évet kért az ügyész, tagadja a bűncselekményeket.

Szily László
bűnügy

Válasz Online: Vitézy elindul a főpolgármesterségért, de előbb megvárja, hogy ki lesz a Fidesz jelöltje

Nehogy véletlenül ő legyen. Úgy áll 16 százalékon, hogy még csak nem is jelölt.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Végső kétségbeesésükben bezárást fontolgatnak az Erzsébet tér környéki boltosok

Egymást érik a szabályozást kijátszó rendezvények.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Budapesten 2600 forint volt év végén a fizikai munka órabére

De bruttóban. Az átlagos nettó órabér 1700 forint körül volt.

Haász János
gazdaság

A háttérben házkutatás, lehallgatás, retorikai hadviselés: miről szóltak eddig a Szijjártó–Kuleba-találkozók?

Gyorstalpaló az ukrán-magyar külügyminiszteri találkozó előtt: ki, kivel, miről (és miről nem) beszélt az elmúlt években?

Fedinec Csilla
külföld

Új szabályozásokat vezetne be a taxishiénák ellen Vitézy Dávid

Szerinte a tisztességes taxis vállalkozóknak is ugyanannyira érdekük a szigorúbb fellépés a csalók ellen

Jelinek Anna
belföld