Bár Karácsony Gergelyék előzetesen szombat estére, a miniszterelnök délutánra várta a Duna tetőzését a fővárosban, most úgy tűnik, a folyó hajnali öt körül 830 centivel tetőzött Budapesten. Fellélegezni azért még nem teljesen lehet. Közvetítésünk az árvízvédekezés kilencedik, sokak szerint legnehezebbnek ígérkező napjáról.
A demonstrációt civilek szervezték, ismert emberek közreműködésével. A fővárosi kormányhivatal augusztusban törölte a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség intézményeit a nyilvántartásból - ezzel pár nappal a tanévkezdés előtt hatszáz halmozottan hátrányos helyzetű gyerek „került utcára”.
Összehasonlító képelemzés, 96 órás különbségekről.
A Tisza elnöke Vitézyt akarja betolni a legnagyobb fővárosi cégekért felelős főpolgármester-helyettesnek információink szerint. Megnyirbálná Karácsony hatásköreit, és a Kutyapárttal és az LMP-vel kötött volna koalíciót. De elbukott a fővárosi patthelyzet feloldására szőtt terve.
A videón úgy látszik, hogy a szabadon guruló furgon a mögötte álló autónak is nekikoccant, a sofőr szerint azonban nem történt koccanás.
A tajvani Gold Apollo közleménye szerint a csipogókon engedélyezték az ő márkanevüket, de a személyi hívókat egy budapesti székhelyű cég gyártotta.
Egymillió homokzsákkal várják az évtized legnagyobb árvízét Budapesten.
A rakpartokon közlekedő villamosok forgalmát is korlátozzák keddtől.
Hétfőtől napi egy méterrel emelkedik a Duna vízállása Budapestnél.
Belső dokumentumokból tudjuk: az Orbán család bányájából szállítottak építőanyagokat a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításához. A beruházás részleteit titokban tartják, így eddig nem tudhattuk, hogy a miniszterelnök közvetlen családtagjai is profitálnak belőle.
A MÁV azt írja, a vonatok pótlására nincs lehetőség, ezért ne induljanak útnak.
A helyi népszavazást országosan is ügydöntőként kezelné a Fidesz fővárosi elnöke, miközben a kormány épp új szabályozáson dolgozik.
Napi egy métert fog emelkedni a Duna, lezárják a Margitszigetet és a rakpartokat, zárások a Rómain is.
Vasárnapig lehet szavazni az Airbnb teljes betiltásáról a VI. kerületben, intenzív kampányolás megy az utolsó pillanatig.
A Duna vízállása meghaladhatja a 800 centimétert.