Budapesti Vegyiművek

16 évvel a Vegyiművek megszűnése után elszállítják az Illatos útról a 100 tonnányi rákkeltő rovarirtót

A területet bérlő cég vállalta a munkát.

Botos Tamás
Budapest

Ez a kútmérgezés tipikus esete

Az elmúl 150 évben a Vegyiművek elárasztotta méreggel az Illatos utat. Van olyan veszélyes anyag, amiből a talajvízben az elfogadható határérték 19000-szerese van. A ferencvárosi önkormányzat viszont egy teljesen abszurd rendkívüli ülésen úgy döntött, hogy nem tesz semmit az ügyben.

Ács Dániel
környezetvédelem

Hány Kolontár kell még?

A vörösiszap-katasztrófa és az Illatos úti vegyi káosz ugyanarról a tőről fakadnak: hatósági felelőtlenség és teljes inkompetencia.

444.hu
környezetvédelem

Kijutottak az Illatos úti mérgek: már az élő szervezetből is kimutatták őket

Két független labor tojásokban, csigákban mutatta ki a mérgező anyagok drámai jelenlétét. Vannak olyan rákkeltő anyagok, amik a talajvízben meghaladják a határérték 4700-szorosát.

Ács Dániel
Budapest
Videó

Urbexesekkel hatoltunk be a Budapest közepén álló kísérteties kórházkomplexumba

Teli van a város elhagyatott épületekkel. Ezekbe másznak be az urbexesek, akik korábban az ország elé tárták a Vegyiművek katasztrofális állapotát. Extrém kalandtúra a Városligeti fasorban.

444.hu
Budapest

Győzelem: elvitték az Illatos útról a legveszélyesebb 1005 hordót

Herczeg Márk
katasztrófa

Fényre lépett az ember, aki megmentette a várost az Illatos úti vegyi pokoltól

A Ferencváros nevű apró kerületi újságból kellett megtudnunk, hogy van egy őrangyal, aki vigyáz ránk.

Ács Dániel
Budapest

Ahhoz nem volt elég durva a katasztrófahelyzet az Illatos úton, hogy hétvégén is szállítsák a mérgező vegyianyagokat, de ahhoz igen, hogy közbeszerzés nélkül kijelöljék a céget, ami majd elszállíthatja a hordókat

És a kijelölt cég már csütörtökön is alvállalkozóval dolgoztatott.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Áttörés: Lázár még ma átnézeti az Illatos úti hulladéktárolót

Ha a kormánymegbízott szerint is nagyon nagy gáz van, akkor még ma elrendelik a veszélyes anyagok elszállítását.

Czinkóczi Sándor
környezetvédelem

A kormány 1,1 milliárdért hatástalanítaná az Illatos úti vegyibombát

Államosítanák a robbanásveszélyes IX. kerületi telepet is. Eddig jelentékteleníteni próbálták a vészhelyzetet.

Haszán Zoltán
környezetvédelem

Tarlós István már egyáltalán nem viccelődik

A főpolgármester tegnap még humorizált a nem is annyira vicces vegyiművek-ügyben, ma viszont citromba haraphatott. Talán ráébredt, hogy a főváros olyannyira felelős, hogy konkrétan résztulajdonosa a volt Vegyiműveknek. Tarlós István a közlemények mezejére lépett.

Ács Dániel
Budapest

A katasztrófavédelem két éve rá sem nézett az Illatos úti vegyi káoszra

Semmi pánik, mindenki nyugodjon meg. Mondja a katasztrófavédelem és az államtitkár. Annyira komolyan veszik a problémát, hogy ki sem mentek, fel sem mérték és így aztán el sem kezdhették a veszély elhárítását. Közben a nyári melegben a hordók fele simán felrobbanhat. Összeszedtük, mik a legsürgősebb tennivalók.

Ács Dániel
Budapest

Nyomoznak a rendőrök az Illatos úti ketyegő vegyibomba ügyében

Haszán Zoltán
környezetvédelem

Most mondjuk azt, hogy nincs katasztrófa, aztán meglátjuk!

Összedugták a fejüket az illetékesek a 2000 tonna illatosúti méreg ügyében, és úgy döntöttek, hogy nincs nagy gáz, de a biztonság kedvéért megmozgatnak pár aktát.

Ács Dániel
Budapest

Ezért ne bízza az életét magyar politikusra

Veszélyhelyzet akkor van, amikor a politika megkívánja. Bácskai János ma már nem látja olyan katasztrofálisnak az Illatos úti szennyezést, mint a kampányban.

Ács Dániel
Budapest