budavári önkormányzat

Zsidaiék rázárták az éttermüket a bent tüntető Gulyás Mártonékra

Azt követelik, hogy az önkormányzat ne vállalkozóknak adjon olcsó bérleményt, hanem rászorulók kapjanak inkább lakást.

Magyari Péter
politika

Új, bizalmi ember került a fővárosi közbeszerzéseket intéző cég élére

Minden 150 millió forintos beszerzés felett ő rendelkezik. Érti a dolgát, hiszen saját I. kerületi lakását potom 98 ezerért bérli a Budavári Önkormányzattól.

Tbg
Budapest

Zsidai Roy havi 126 126 forintért bérli azt a négy lakást, amiben luxushotelt alakított ki a Várban

A szállodában a legolcsóbb szobát napi 38 ezer forintért lehet kivenni, négy nap alatt kigazdálkodható a havi bérleti díj. Tény ugyanakkor, hogy Zsidaiék az egész házat felújították.

Király András
politika

Két hivatali autót is vásároltatott magának az önkormányzattal az I. kerület fideszes polgármestere

Pedig nem is autóval jár dolgozni, mert 200 méterre lakik az önkormányzattól, egy olyan lakásban, amit bagóért bérel a kerülettől.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Az önkormányzat szerint minden rendben van a Várban bezárt játszótérrel, csak extrém terhelésnek volt kitéve

Túl sok gyerek ment oda, szerintük ezért kell kevesebb mint egy évvel az ünnepélyes átadó után megint felújítani.

erdelyip
Budapest

Drágább a nagyfröccs Ákos éttermében, mint amennyit egy négyzetméterért fizet az I. kerületnek

Egy fideszes képviselővel közös éttermükhöz 409 forintos négyzetméter áron bérelhetnek ingatlant a Lánchíd tövében. Így is veszteséges a cég.

Horváth Bence
POLITIKA