buddhizmus

Egyenesen Bhutánból érkezik film a Jeti Moziba

Vasárnap este lesz látható Zurbó Dorottya Arun Bhattarai társrendezővel közös dokumentumfilmje, A monostor gyermekei, mely egy intim családtörténetet dolgoz fel. A Bhutánban játszodó film két tinédzsert mutat be, akik közül az egyikük apja nyomdokaiba kényszerül lépni, hogy fennmaradjon a buddhista monostor, míg a másikuk profi focikarrierről álmodik.

Fődi Kitti
FILM

Buddhától idézett a pápa

Mongóliában buddhistákkal, muszlimokkal, evangélikusokkal, zsidókkal, ortodoxokkal, mormonokkal, hindukkal, sintókkal, bahaiokkal és sámánokkal is találkozott.

Czinkóczi Sándor
vallás

Egy hét alatt csaknem az összes felnőttet beoltották Bhutánban

Egyetlen országban sem volt ilyen gyors a vakcinák kiosztása.

Kaufmann Balázs
külföld

A pókerfüggő, aki úgy lett úrrá a szenvedélyén, hogy játékban maradt, de a nyereményt elosztogatja

Rájött, hogy a pénzét olyanoktól nyeri el, akik maguk is függők, részegek vagy tanulatlanok. Valahogy el kellett számolnia lelki békéjével.

Tbg
játék

Szexuális zaklatással vádolják a kínai buddhisták vezetőjét

Azt mondta az apácáknak, hogy szex része a vallásos doktrínákban való elmélyülésnek, és megtisztulnak a kapcsolattól.

Czinkóczi Sándor
külföld

A tibeti iskolások a nyári szünetben sem gyakorolhatják a vallásukat

Az általános és középiskolai diákokkal beleegyező nyilatkozatot írattak alá erről.

Herczeg Márk
vallás

Rendkívüli állapotot rendeltek el Srí Lankán a buddhisták és a muzulmánok közötti összecsapások miatt

Egy nappal az után, hogy zavargások törtek ki, majd azok terjedni kezdtek az országban.

Horváth Bence
külföld

Két buddhista szerzetes verekszik Yangonban

Haragtartónak lenni olyan, mint forró szenet marokra fogni azzal a szándékkal, hogy valaki másra hajítjuk azt; mi fogunk elsőként megsérülni.

erdelyip
bűnügy

Épp egy egész népcsoportot próbálnak eltörölni buddhista nacionalisták, de alig törődik most ezzel a világ

Mianmarban ismét fellángolt az erőszak, az utóbbi hetekben új támadások indultak a rohingya kisebbség tagjai ellen.

Horváth Bence
külföld

Miközben a muszlim bevándorlóktól rettegünk, egy másik militáns vallási csoport sikeresen beszivárgott a Pilisbe

Már a magyar patakok sincsenek biztonságban a militáns zen buddhistáktól.

Szily László
vallás

30 hónapnyi börtönt kapott az egyháza pénzét elkaszinózó buddhista szerzetes Louisianában

Egyszerűen levette a pénzt az egyház számlájáról és eljátszotta.

Horváth Bence
bűnügy

Kanadai buddhista szerzetesek megvettek 270 kilónyi homárt, majd szabadon engedték azokat

Sikeres felszabadításti akció volt.

Horváth Bence
ÁLLAT

Eltűnhetnek a funkciók és a gombok Facebookról? Zuckerberg a buddhizmus felé kacsingat

Horváth Bence
vallás

Álmatlan forgólódással teli éjszakát kívánok

Bede Márton
vallás

Kína ismét felszólította a Dalai Lámát, hogy ne sunyizzon, és reinkarnálódjon tisztességes emberhez méltón

A tibeti vallási vezető egy vasárnapi német interjújában beszélt arról, hogy talán ő lesz az utolsó a pozíciójában, mivel a tibeti buddhizmusnak nem egy embertől kell függenie.

Bede Márton
külföld