A tusványosi beszédében többször is megemlítette a bukaresti és a varsói „TGV”-t. A gyorsvasút legfőbb célja a hazai hálózat nyugat-európaivá tétele, olyan nagyvárosok bekapcsolása a hálózatba, mint Debrecen, Nyíregyháza, Székesfehérvár vagy Győr. A varsói gyorsvasúton az első kapavágások a 2030-as évek elején vagy kicsit előbb történhetnek meg, a bukaresti még így sem áll.
Illetve „a magyar-román kétoldalú kapcsolatok aktuális kérdéseiről”.
Emellett az ungvári és beregszászi konzulátust is rájuk bízták.
A testvérpár ügyvédje szerint jogalap és indoklás nélkül folytatják az eljárást.
A győzelemmel a világranglista 82. helyéről az 53.-ra lép a teniszező.
A szatmárnémeti születésű Mészáros Zsombort 18 évre ítélték.
Találkozik a román kormányfővel és uniós vezetőkkel is.
A házelnök kifejezte afeletti örömét, hogy Gyümölcsoltó Boldogasszony napján valósággá vált tavalyi ígérete, amivel támogatásáról biztosította a román parlament „első imahelyének” létrehozását.
Ezért elküldené a vezetőit.
A keresetekhez viszonyítva Budapesten a legdrágábbak a bérleti díjak.
A román főváros Wizz-járatainak száma havonta 2400, Budapesté nagyjából 2000.
Budapesten 3900 forint a lángos, Bécsben és Pozsonyban csak 2600.
Az ország keleti részén több mint kétszázötvenezer háztartásban nem volt áram vasárnap reggel. A havazás és viharos szél miatt utakat, kikötőket és Duna-hidat is lezártak.
Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá Bukarestben Volodimir Zelenszkij.
Elutasították a kormány legújabb ajánlatát, valódi garanciát követelnek a béremelésre.