Bojko Boriszov szerint világosan látszik, hogy nincs meg a többségük.
A kampányban erősen ráment a migránsellenességre.
Ugyan csak elnököt választanak, ami Bulgáriában inkább csak protokoláris pozíció, de Bojko Boriszov belengette a lemondását arra az esetre, ha nem pártja jelöltje, Cecka Cacseva nyer.
Az egész őrületet kitaláló popzenész szerint hiába lett a voksolás érvénytelen, 3 millió szavazatot nem lehet lesöpörni.
Plevneliev szerint Putyinék célja, hogy legyengítsék Európát.
Egy amerikai jelentés szerint a Kreml öt országban befolyásolja masszívan a politikai és gazdasági életet. A Reuters a hírt Orbán és Putyin kézfogásával hozta le.
Elmaradt béreikért, és a kilátásba helyezett elbocsátások ellen tüntetnek.
Hónapok óta nem tudtak dönteni. Most talán döntöttek, de rosszul.
240 ezer forint pénzbüntetés jár az arc takarásáért.
Norbi azt mondta, ez inkább dicséret. A meghívást elfogadta.
660 millió eurót kell fizetniük a Roszatomnak, mert felmondta a kormány az elődje szerződését. Ez irdatlan pénz.
Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök megmutatja a fokozódó válsághelyzetet, ami ugyan éppen nem fokozódik, de a kampányban ez úgysem számít.
A tíz iraki hajója felborult, hatan fulladtak vízbe, köztük több gyermek.
Bojko Boriszov kormánya billegő egyensúlyt épít Moszkva, Ankara, Brüsszel és Washington között. Ha bejön, hatalmasat nyernek, de ha nem, akkor a négy pólus bármelyike megnyomoríthatja Bulgáriát. A miniszterelnök ráadásul nem is ambícióból csinálja, hanem mert fél.
Orbán-Schwarzkopf Balász történész elképesztő dokumentumokra bukkant a terrorizmus, a török maffia és a magyar kormány egykori kapcsolatairól. Szerinte a mostani migrációs válságkor sem elég csak a felszínt figyelni.