bundestag

A rasszista támadások sora után otthagyja a törvényhozást Németország első fekete képviselője

Karamba Diaby szerint a szélsőjobboldali AfD megjelenése óta sokkal durvább a hangnem a Bundestagban.

Czinkóczi Sándor
külföld

Negyedszer utasította el a német parlament, hogy Taurus cirkálórakétákat küldjenek Ukrajnának

Nem csoda, hiszen Olaf Scholz kancellár ellenzi a javaslatot.

Molnár Kristóf
külföld

Németország továbbra sem küld Taurus cirkálórakétákat Ukrajnának

De más nagy hatótávolságú fegyvereket igen.

Molnár Kristóf
külföld

Százezrek tiltanák be, de a szélsőséges AfD-re nem a német alkotmánybíróság jelenti a legnagyobb veszélyt

Az AfD politikusai is részt vettek azon a titkos találkozón, ahol a bevándorlók deportálásáról egyeztettek szélsőjobboldali szereplők. A botrány miatt újra felmerült a párt betiltása, amire azonban kevés az esély.

Molnár Kristóf
külföld

A német Bundestag elutasította a javaslatot, hogy Taurus rakétákat küldjenek Ukrajnának

A döntés így is Olaf Scholz kancellár kezében van.

Molnár Kristóf
külföld

Megalakult Sahra Wagenknecht új pártja, ami a német kommunista és szélsőjobboldali szavazatokra egyaránt hajt

A baloldali, de nem woke párt célja, hogy alapjaiban változtassa meg a német pártpolitikai struktúrát.

Molnár Kristóf
külföld

Egy baloldali párt végnapjai: 18 év után feloszlott a német Linke parlamenti frakciója

A pártszakadást kiprovokáló Sahra Wagenknecht januártól új pártjával folytatja a politizálást.

Molnár Kristóf
külföld

Navracsics szerint a német parlament alaptalanul aggódik a magyar jogállamisági reformok miatt

Különben sem az ő dolguk minősíteni a Magyarország és az EU közti tárgyalásokat.

Kiss Imola
POLITIKA

Schröder perli a német parlamentet, amiért elvették az irodáját és megvonták a privilégiumait

A Moszkvával rendkívül szívélyes kapcsolatban álló német exkancellár szerint csak egy abszolutista monarchiában történhetne meg olyan, mint amit vele tett a Bundestag bizottsága.

Horváth Bence
külföld

2 év felfüggesztettet kapott az orosz katonai hírszerzésnek átadott alaprajzokért

Önszántából, jutalék és díjazás nélkül cselekedett.

Gazda Albert
Külpolitika

Angela Merkel baloldali fordulattal riogatott az utolsó beszédében a Bundestagban

Szerinte ha az SPD és a Zöldek kerülnek kormányra, „elfogadják” az NDK állampártjának utódszervezetéből és nyugati baloldali tömörülések összeolvadásával létrejött Baloldal támogatását, vagy legalábbis nem zárják ki azt.

Herczeg Márk
külföld

Berlin tiltakozott Moszkvánál a Ghostwriter-támadások miatt

A német kormány szerint a választáshoz közeledve egyre több a Bundestag- és Landtag-képviselők elleni informatikai művelet (például adathalászat), és a Ghostwriter tevékenysége „az orosz állam kibertevékenységéhez, konkrétan pedig a katonai hírszerzéshez, a GU-hoz köthető”.

Herczeg Márk
külföld

Angela Merkel a Bundestagban kritizálta a magyar kormány melegekkel szembeni politikáját

Az ő politikafelfogásával ez összeegyeztethetetlen.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Merkel szerint elengedhetetlen újabb korlátozásokat bevezetni ahhoz, hogy megtörjék a járványt

Ezért felhatalmazást kért a Bundestagtól, hogy átnyúlhasson a tartományok feje felett.

Kaufmann Balázs
külföld

Merkel képviselői irodájának leveleihez is hozzáfértek az orosz hekkerek

Az orosz hírszerzés munkatársai 2015-ben intéztek támadást a Bundestag rendszere ellen.

Sarkadi Zsolt
külföld