bűnszövetkezet

Bíróság előtt a strasbourgi karácsonyi vásáron elkövetett terrortámadás négy vádlottja

A vád szerint mind a négy férfi valamilyen módon érintett volt az öt halálos áldozattal járó terrortámadásban. A vádlottak tagadnak.

Bódog Bálint
külföld 2024. február 29. 20:24

A Katar-gate-ben megvádolt Eva Kailit kínozták a kihallgatáson az ügyvédje szerint

A belga rendőrség állítólag magánzárkába tette, ahol folyamatosan égett a villany és hideg volt.

Kiss Imola
eu 2023. január 20. 10:27

Robert Fico nem tett vallomást, a nyomozót, a bírót, a kormányt és az elnököt támadta, a jogállam végéről beszélt

A volt kormányfőt bűnszövetkezet létrehozásával és támogatásával, hivatali jogkörrel való visszaéléssel, valamint adótitok veszélyeztetésének ismételt elkövetésével gyanúsítják.

Herczeg Márk
külföld 2022. április 26. 18:30

Bűnszervezetben való részvétellel gyanúsítja az ügyészség Nicolas Sarkozy volt francia államfőt

2018 óta ez a negyedik pont, amiben vádat emelnek a tiltott kampányfinanszírozással gyanúsított egykori elnökkel szemben.

Rényi Pál Dániel
külföld 2020. október 16. 16:22

1 milliárd forintnyi sertésáfát csalt egy magyar bűnszövetkezet

Monoron volt vágóhídjuk.

Sarkadi Zsolt
bűnügy 2016. április 11. 9:36
GYIK Hibát jelentek Impresszum Jogi dokumentumok Médiaajánlat RSS Sütibeállítások
© 2025 Magyar Jeti Zrt.