Kommandósok vitték el kedden M. Lászlót két kiskorú megerőszakolása miatt. Korábban a férfi kétszer volt börtönben: 17 évesen lefejezett egy 12 éves gyereket, majd megpróbált megölni egy másikat. Utánajártunk a korábbi bűncselekményeinek és kriminológust kérdeztünk, megelőzhető lett volna-e valahogy mindez, miért nem kapott például korábban életfogytot a férfi.
A tervezetről, ami még nem elérhető a parlamenti honlapon, már egy hétfő reggelre összehívott bizottsági ülésen dönthetnek a Hvg szerint.
Miután több ellenzéki politikus kezdeményezte, hogy gyermekgyilkosság ne évülhessen el, a Fidesz törvénymódosítást kezdeményezett.
A parlament igazságügyi bizottsága elé került az „internetes agresszió visszaszorításáról” szóló törvényjavaslat is, de a hasznosnak tűnő törvény mögött valójában potenciális visszaélések és önkényes intézkedések sora állhat. Nincs az a hatóság sem, ami napi több százezer kommentnek tudna hatékonyan nekimenni.
A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány szerint le kellene cserélni a gyermekpornográfia kifejezést a Büntető Törvénykönyvben, mert az nem csak stigmatizálja a gyerekáldozatokat, de adott esetben újra is tudja traumatizáni őket. Gyurkó Szilvia szerint nagyon nem mindegy, hogy a terminus a gyerekek vagy az elkövetők felelősségére utal.
Emiatt tüntettek januárban több tízezren Szlovákiában.
Létrehoznának egy Szuverenitásvédelmi Hivatalt is.
Hamarabb lejárna mellékbüntetése, a közügyektől eltiltás.
Vége a Holdon uralkodó vadnyugati körülményeknek!
„Még ha a test életben is marad, a gyermek egészséges lelke biztosan meghal” – közölte a Fidesz frakcióvezetője, aki újabb részleteket árult el a pedofilok elleni törvénycsomagról.
Mindent a kormány csinál Magyarországon: lebukik a diplomatája, hazamenekítik, a kézivezérelt ügyészség segítségével enyhe büntetést rónak ki rá, felháborodnak, majd szigorítanak a szabályokon, amiket eleve ők találtak ki.
Változik a büntető törvénykönyv.
A családjában is komoly problémát jelent, mióta politikus lett.
Mert az szerintük ellentétes az Alaptörvény alkotmányos büntetőjogra, az egyesülési jogra és a szólásszabadságra vonatkozó rendelkezéseivel.
Frissítik a büntető törvénykönyvet. Kösz, Trudeau!