bűnügyi statisztika

12 év börtönre ítélték a férfit, aki unokája lefejezésével fenyegetőzött

A férfi a konfliktus során életveszélyesen megszúrta egy ismerősét.

Szász Zsófi
bűnügy

Összeverte a szemből érkező autó sofőrjét az agresszív utas, mert az nem állt időben félre

Közlekedési vita alakult ki vasárnap délután Fonyódon.

Szász Zsófi
bűnügy

Merkel visszaszólt Trumpnak a bűnügyi adatok miatt

Szerinte nincs manipuláció, a számok magukért beszélnek.

Czinkóczi Sándor
külföld

1993 óta nem javultak annyit a német bűnügyi statisztikák, mint tavaly

2017-ben 10 százalékkal kevesebb bűncselekmény történt Németországban, mint 2016-ban. A nem németek körében elkövetett bűncselekmények 22,8 százalékkal csökkentek.

Herczeg Márk
bűnügy

Budapest tágabb értelemben vett belvárosa a bűn magyarországi fővárosa

Tízezer lakosra vetítve az V. kerületben volt a legtöbb bűncselekmény, de ez csalóka adat, abszolút értékben a VIII. kerület a legveszélyesebb.

Király András
Budapest

Nagyot javultak a bűnügyi statisztikák, sokkal kevesebb az emberölés

2010-hez képest öt év alatt ~38 százalékkal esett a regisztrált bűncselekmények száma.

Király András
bűnügy

Zuhan a bűnözés, mióta legalizálták a marihuánát Coloradóban

A rendőrség a bűn elszabadulásától tartott. Úgy néz ki, hogy nem lett igazuk.

erdelyip
életmód

Csak Pintér Sándor szerint lett rend

Sem a tények, sem a közvélemény nem támasztja alá a belügyminiszter büszke bejelentését. Nemhogy nem lett rend két hét alatt, de a Legfőbb Ügyészség szerint a rendszerváltás óta még sosem volt olyan sok eredménytelen nyomozás, mint a ciklus közepén.

Herczeg Márk
bűnügy

Nem is olyan rossz Pécsetten, mint azt hiszik!

Király András
bűnügy