busz

Egy nap után szállították el az utcára tett menekülteket Kocsról

Egy hétre kaptak átmeneti szállást Dorogon.

Czinkóczi Sándor
menekültek

„Nekünk nem busz kell, hanem egy rendes út”

Lázár János újra megígérte, hogy minden magyar települést bekötnek a közlekedési hálózatba. Azt a négyet is, ahová most sem busz, sem vonat nem jár. Tornakápolnán teszteltük a tömegközlekedés nélküli életet.

Molnár Kristóf
közlekedés

Kovács Ákos repülővel akart menni Tusványosra, de törölték a járatát, így végül buszozott

Mint az állatok.

Mészáros Juli
közlekedés

Felborult egy osztálykirándulásra tartó gyerekeket szállító busz Kőszegnél

Hat gyereket könnyebb sérülésekkel kórházba szállítottak.

Molnár Kristóf
baleset

Szurdokba zuhant egy hindu zarándokokat szállító busz Indiában, miután fegyveresek támadtak rá

Legalább 10 ember meghalt, 33-an pedig megsebesültek.

Fődi Kitti
külföld

Ellopták a Balkan Fanatik kisbuszát, szó szerint tokkal-vonóval

Szeretnék visszakapni, legalább a hangszereket.

Urfi Péter
bűnügy

Már tavaly mélyponton volt, de most még rosszabb a MÁV járműhelyzete

A kimaradt vagy busszal pótolt mellékvonali vonatok statisztikája is csak a vonalbezárások miatt javult.

Bódog Bálint
közlekedés

Súlyos buszbaleset történt Szlovákiában, halálos áldozatok is vannak

A helyszínen vizsgálják, hogy történhetett baleset úgy, hogy a sofőr a buszban tartózkodott.

Székely Sarolta
baleset

Több tucat ember rekedt buszokban egy földcsuszamlás alatt a Fülöp-szigeteken

A földcsuszamlás egy bányatelep közelében történt.

Fődi Kitti
külföld

Napi hét kilométert gyalogolnak az iskoláig a tiszavasvári gyerekek

A szülők most a városháza előtt tüntettek iskolabuszért.

Kaufmann Balázs
oktatás

Felfüggesztett kapott a sofőr, aki a falubuszban felejtett egy kislányt

A négyéves gyerek meghalt.

Botos Tamás
bűnügy

Két év fogházat kapott az óvodást a buszban felejtő buszsofőr 5 évre felfüggesztve

Az elsőfokú ítélet szerint nem kell T. Istvánnak börtönbe mennie.

Fődi Kitti
bűnügy

A nap legváratlanabb hírfolyamát a BKK szállítja nekünk a járatritkításokról

Előbb csak példaként említettek két vonalat. Aztán felsoroltak 40 buszjáratot, ami már 43. Majd megneveztek troli és villamosvonalakat is. Hol lesz a vége?

Haász János
belföld

Bár Lázár azt mondta, minden települést elér ma a MÁV vagy a Volán, mi találtunk négy olyat, amit biztosan nem

Iborfiára, Kaszóra, Nemesmedvesre és Tornakápolnára sem busz, sem vonat nem jár. Vannak közöttük olyanok, ahol az útminőség nem megfelelő a járműveknek, de olyan is, ami történelmi okok miatt maradt elzárva az országos hálózattól.

Molnár Kristóf
közlekedés

Kisiklott egy tehervonat 9 kocsija Nagymaros környékén

Bizonytalan ideig szünetel a forgalom Nagymaros és Verőce között, a Volán pótlóbuszokat indít.

Bódog Bálint
közlekedés