A lépés közel két héttel azután történt, hogy a Telegram vezetőjét, Pavel Durovot letartóztatták Franciaországban.
T. János György, akiről eddig még senki sem hallott, Máltán él, céges beszámolói szerint ő Európa 5. leggazgadagabb embere és Brazília egyik legnagyobb hitelezője.
Átvett egy céget a Miniszterelnökség korábbi helyettes államtitkárától, aki bő két éven át a közbeszerzésekért felelt az Orbán-kormányban.
A névváltoztatás óta már csak a cégvezetője volt.
A miniszter egykori cégéről most jelentek meg először nyilvános információk.
Rejtély, hogyan találják meg a megrendelők, de 436 millió forint osztalékot mégis sikerült belőle kivenni.
A Gődény és felesége tulajdonában álló cégtől 10 hónappal a vizsgálat elindítása után váltak meg.
A tervek szerint nem a Facebook lesz az anyavállalat.
Az utóbbi 30 év legnagyobb csehországi kormányellenes tüntetéseihez vezetett, hogy az Európai Bizottság arra jutott: egy csomó EU-s pénzt vettek fel szabálytalanul az Andrej Babišhoz és az agrárminiszteréhez köthető cégek.
A Rogán Antal gazdasági jobbkezeként ismert ügyvéd, aki egy 1 milliárdos budai villát használ a sajátjaként, feltűrte az ingujját, és újra fejest ugrott a munka világába.
A Túrvajó és a Giháda ruhaüzlet csak a jéghegy csúcsa. A 444 olvasóinak gyűjtése pusztító szóviccekre építő boltokról, kocsmákról, éttermekről, halsütőkről, egyebekről.
Minden az ország legnagyobb vállalatairól, vannak meglepetések is.