New York korábbi kormányzója írta alá az egyetem itthoni működéséről szóló egyezményt.
A tüntetők is ezt akarták elérni.
Több ezren vették körül élőlánccal a CEU-épületét, miután a Fidesz-KDNP megszavazta a nemzetközi hírű, budapesti székhelyű egyetem ellehetetlenítését célzó törvényt.
Csanádi Judit szerint egyértelműen egy politikai akcióról van szó a felsőoktatás egyik szereplője ellen.
Ezzel tiltakoznak az egyetemet ellehetetlenítő törvény elfogadása ellen.
Szijjártó Péterék elmagyarázzák nekik, hogy el vannak tévedve.
Továbbra is szót fognak emelni a CEU függetlenségéért.
Három ponton alaptörvény-ellenesnek látják a most elfogadott törvényt.
A Fidesz frakcióvezetője szerint a tiltakozók érveinek 99 százaléka tökéletesen irreleváns volt.
Norbert Röttgen Angela Merkel pártjának külügyi szakpolitikusa.
CEU melletti petíciót írogatnak alá a tanárok és a hallgatók, Lánczi Andrásnak lépnie kellett.
Hecker Péter festette.
Közleményben reagáltak a keddi szavazásra.