CEU

Ekkora tömeget már nem kell megmagyarázni

„Ez a tüntetés már nem egy egyetemről szól, hanem az egész országról és annak szabadságáról.” Annyian gyűltek össze, úgy hömpölygött órákig a tömeg, hogy az önmagában, beszédek, skandálás, lézershow és lufieső nélkül is ütött.

Ács Dániel
oktatás

A kormánymédia szerint nem vonult ki elég ember az utcákra

Annyira kevés tüntető volt, hogy például a TV2 egyet sem tudott megszólaltatni.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Kizavarták a köztévé stábját a Kossuth térről

Élőben akartak bejelentkezni a térről, de lökdösni kezdték őket. Kimenekültek.

Sarkadi Zsolt
Média

Ez már csak Áder becsületén múlik

A tüntetők szerint ilyen hatalmas méretű ellenállás mellett a köztársasági elnök nem írhatja alá a CEU-törvényt.

Halász Júlia, Czinkóczi Sándor
video

Zeng az Orbán, takarodj! és a Ruszkik Haza! a Kossuth téren

Mocskos Fidesz! és diktátorozás a rendőrsorfallal szemben.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Leállították a tüntetők az Oktogon fotgalmát

Négy irányból bénítják a keresztődést, csak a mentőket engedik át.

Sarkadi Zsolt
politika

Az Emberi Erőforrások Minisztériumánál folytatódott a tüntetés

Ezrek vonultak át a Kossuth térről az oktatási minisztérium elé.

Sarkadi Zsolt
politika

Magyar Nemzet: Áder alá fogja írni

A lap szerint a köztársasági elnök jogi szakértői nem találtak fogást a törvényen.

plankog
POLITIKA

Ezen a drónvideón látszik igazán, milyen hatalmas is volt a Lánchídon hömpölygő tömeg

A szervezők szerint 80 ezren mentek el a CEU melletti tüntetésre.

Sarkadi Zsolt
politika

Ürge-Vorsatz Diána is kiment a CEU melletti tüntetésre

Az egyetemen tanító, Fidesz-szavazó klímakutató, aki feldúlt Facebook-posztot írt a CEU elleni támadásról, a családját is kivitte.

Sarkadi Zsolt
oktatás

A CEU-tüntetők bejelentették: szerdán a civil szervezetek mellett állnak ki

A civil szervezetekről szóló törvényjavaslat ellen is felvonulnak.

plankog
politika

Rég nem látott méretű tömeg tüntet a CEU-törvény ellen

Már a pesti oldalon sem lehet felférni a Várkert Bazár felé tartó buszokra.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Hatalmas, CEU-melletti tüntetést tartottak Berlinben

Több ezren mentek el a Schiller-szobor mellé szervezett demonstrációra a német fővárosban.

Sarkadi Zsolt
oktatás

Így kelt át a Lánchídon a CEU-ért tüntető tömeg

Sarkadi Zsolt
politika

Kevesebb hülyeséget csinálna a kormány, ha legalább a saját jelentéseit elolvasná

Persze ha eleve csak a kicsinyes bosszú a cél, kár ilyesmire hivatkozni.

Czinkóczi Sándor
politika