CEU

Palkovics: az EP-döntés miatt nem kell módosítani a felsőoktatási törvényt

És egyébként is csak politika.

Bede Márton
POLITIKA

Tárgyalásképtelen tárgyalókat küldött tárgyalni a CEU-val a kormány

Színjáték. Miután bejelentették, hogy a héten megkezdik a tárgyalásokat, olyanokat küldtek a CEU rektorhelyetteséhez, akiknek semmiről nem volt joguk egyeztetni.

Király András
POLITIKA

Ignatieff: Itt az idő, hogy a kormány hallgasson arra a világos üzenetre, amit az Európai Parlament megfogalmazott

A CEU közleményben üdvözli az EP szerdai döntését. Szerintük elfogadhatatlan, hogy a magyar kormány túszul ejtett egy egyetemet.

Botos Tamás
oktatás

Soros György 7 főbűne

Felháborító: csak az elmúlt két hétben annyi felháborító George Soros-akcióra derített fényt a kormányhű média, hogy az már felháborító! Fel vagyok háborodva!

Herczeg Márk
bűnügy

Enyedi Zsolt: A sorok között próbálunk olvasni, mint a Kádár-rendszerben

A CEU rektorhelyettese szerint vannak biztató jelek a kormányzat részéről, hogy sikerül megegyezni az intézmény Budapesten maradásáról.

Botos Tamás
politika

Másfél hónappal a törvény elfogadása után már egyeztetne is a kormány a CEU-val

Hogy miről, az rejtély, mert a kormány eddig minden aggályt visszautasított.

Király András
POLITIKA

Újabb tüntetést szerveznek az utóbbi hónapok nagyobb tüntetéseinek szervezői

A CEU-t és a civileket érintő törvények, valamint a szabad sajtó elleni támadások miatt is tüntetnek május 21-én.

Horváth Bence
POLITIKA

A világ egyik legfontosabb tudományos lapjában írta meg Barabási Albert László, mit művel a kormány a CEU-val és általában az akadémiai szabadsággal

A hálózatkutató szerint a harc kimenetele sajnos nem egyértelmű, de a tét a gondolkodás szabadsága.

Tbg
oktatás

Hivatalos: egy blöff a kormány CEU-ügyi tárgyalója

Altusz Kristóf eddig Thaiföld, Kína és Malajzia képviselőivel tárgyalt.

Botos Tamás
POLITIKA

Az MTA kiállt a CEU mellett

A tudósok arra kérik a kormányt, tegyen meg mindent azért, hogy az egyetem zavartalanul működhessen tovább Budapesten.

Haszán Zoltán
oktatás

Nem hitelesítette a Momentum CEU-ról szóló kérdéseit a Nemzeti Választási Bizottság

Mind a hat népszavazási kérdést visszadobták.

Botos Tamás
politika

Orbán Viktor szerint Macron csak a kampány miatt fenyegetőzött a nukleáris opcióval

Vagyis az EU alapszerződésének 7. cikkelyével, a tagsági viszony felfüggesztésével.

Király András
külföld

A CEU mellett kiálló szemináriumsorozat indult az Oxford és a Cambridge Egyetemen

CEU-s oktatókat hívnak meg, hogy a két egyetem történészhallgatói előtt adhassanak elő.

Horváth Bence
oktatás

Kamuzott Palkovics, amikor azt állította, hogy a CEU rektora nem hajlandó tárgyalni

A CEU kezdeményezte az eddigi egyetlen egyeztetést is, az újabb levelükre tíz napja még csak nem is válaszoltak. Az amerikai alkotmányt pedig nem írják át Orbán kedvéért.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Szijjártóék berendelték a kanadai nagykövetet, mert a CEU-törvény módosítását sürgette

Isabelle Poupart arról beszélt, hogy "komolyan aggódik" a magyarországi akadémiai szabadság miatt. Nem kellett volna.

Horváth Bence
POLITIKA