Hetek óta a helyi viszonyokhoz képest is brutális erőszak tombol Izraelben és Ciszjordániában. Az áldozatok száma lassan a 200-at közelíti. A palesztinok körül elfogyott a levegő, az izraeli politika szélsőséges része pedig négyzetméterről négyzetméterre venné el a földjüket.
Meghalt egy izraeli katona, és a palesztin halálos áldozatok száma is nőtt.
Szerintük a dzsenini táborban terroristák bujkálnak.
Mindkét merénylőt agyonlőtték.
Épp az iszlám böjt, a Ramadán alatt kezd teljesen elharapózni az erőszak.
Mert palesztin történelem és kultúra sincs.
Tűzharcba keveredtek palesztin fegyveresekkel.
Palesztinokra támadtak, felgyújtottak 95 autót és 35 házat, és megöltek egy palesztint Ciszjordániában bosszúból.
Három terroristát akartak elfogni izraeli katonák, amikor elszabadult a pokol Nablusz piacán.
A katona megragadta Issa Amrót a nyakánál és a karjánál fogva, majd földre vitte és bele is rúgott.
A palesztin egészségügyi miniszter szerint egy helyi kórház gyerekosztályát izraeliek könnygázzal lőtték.
Az ENSZ kérésére.
Hogy túlélje a korrupciós eljárást, a Benjamin Netanjahu vezette koalíció a „hatalmi ágak közötti egyensúly” védelmében hamarosan igazságszolgáltatási reformba kezd. A miniszterelnök arabellenes és homofób koalíciós partnerei közben egyelőre visszavettek a tempóból.
Kritikusok szerint erősen szélsőjobboldali lesz az új izraeli kormány, Netanjahu viszont azt ígérte, nem engedi, hogy „bárki bármit is tegyen az LMBT-vel, vagy hogy bárki megtagadja az arab állampolgárok jogait”.
Az izraeli hadsereg közölte, hogy katonái fegyveres palesztinokat vettek célba, és kivizsgálják a lány halálának körülményeit.