A jezsuiták Szólj be a pápának című eseményére 150 kérdés érkezett, amelyet a fiatalok tennének fel Ferenc pápának. Ferenc pápa nem volt jelen, de a melegekről, a politikáról és a pedofíliáról szóló kérdéseket jezsuita atyák és az általunk megkérdezett CHATGPT próbálta megválaszolni.
Stefan Oster szerint a cölibátus Jézus életmódja, de ha egyre kevesebben tudnak ebben kiteljesedni, el kell gondolkodni rajta, hogy megtartsuk-e a szokást.
A nőtlenség szerinte csak átmeneti előírásnak számít a nyugati egyházban.
A döntés című dokumentumfilm egy magyar katolikus pap életét mutatja be, akinek titokban felesége és három gyereke van.
Reinhard Marx szerint a legtöbb papnak jót tenne, ha megházasodhatna.
Ha ez a modell elterjedne, megváltoztatná a katolikus hitéletet.
A progresszív tábort csalódással töltötte el a határozat, ami a katolikus egyházfő eddigi egyik legjelentősebb döntése.
Szerinte ugyanis a papokat csak zavarná hivatásuk ellátásában, ha családjuk is lenne. Utódja, a nála sokkal haladóbb gondolkodású Ferenc fontolgatja a cölibátus részleges feloldását.
Az ötletet már el is kezdték tárgyalni a Vatikánban.
Akkora a káderhiány a dél-amerikai dzsungelben.
Egy évet spirituális visszavonulásban töltött, aztán visszahelyezték a szolgálatba.
Szerintük a titkolózás és a nőtlenség csak elősegíti a gyerekek zaklatását.
A váci megyés püspök katolikus világértelmező-elhelyező interjút adott a Magyar Narancsnak.
A pápa szerint súlyos gondokat okoz, hogy a világ egyes részein nincs elég katolikus pap.
26 nő írta alá a levelet, amiben szenvedésükről vallanak, amit a beteljesületlen, beteljesíthetetlen szerelem okoz.