Vagyis legyen minél több fizetős hallgató.
A gazdagok elitegyetemévé válhat a BCA.
Októbertől a miniszter gyakorolja a fenntartói jogokat.
És nem Palkovics László tárcája, hanem egy közalapítvány lenne a végállomás.
Trump tanácsadójának szakmai múltját szedte szét az amerikai lap, bőven jutott pofon a budapesti egyetemnek is.
CEU melletti petíciót írogatnak alá a tanárok és a hallgatók, Lánczi Andrásnak lépnie kellett.
Balog Zoltán bejelentette, hogy szeptembertől indítják a családtudományi mesterszakot a Corvinuson.
Balogh Ákos Gergely a Lánczi András vezetése alatt újraformálódó intézménynél folytatja.
„A Magyar Nemzeti Bank tevékenysége politikai koncepcióba illeszkedik, nem az immoralitás világába” – mondta, mintha a kettő kizárná egymást.
Orbán egykori tanácsadója egyetemről, filozófiáról, tanári étoszról nyilatkozott a közmédiának.
A közlemény szerint "dinamikus fejlődési lehetőségek" tárulnak fel a Corvinus előtt.
Az egyetem megszünteti az oknyomozó újságírásról szóló kurzust, így megszűnik Kunfalvi Nóra megbízása is.
Sinus, cosinus, cigányvicc - így néz ki egy trigonometria példa a Studium Generale diákszervezet feladatsoraiban.
Itt a Barkácsvetélkedőbe jutott 5 csapat.
A Corvinuson és a Pannon Egyetemen is megpróbálták tanulmányi átlaghoz kötni a diploma kiadását. Ennek most vége.