Eltelt két hét és bár sokan visszasírták már múlt hétvégén is a bolhapiac összegzését, most csak ennyi idő alatt gyűlt össze annyi fogás, hogy érdemes legyen összefoglalni őket. Így is csak úgy sikerült olvasható hosszúságúvá tenni a posztot, hogy a távozókat is szemügyre vettük. Hatalmas név (értsd: Pogba) érkezéséről most nem számolhatunk be, viszont egy-két szabadrablásnak szemtanúi lehettünk: tovább után kiderül, kiket akasztottak le áron alul a jó(hi)szemű menedzserek.
Kisebb szünet után újra úgy éreztük, itt az ideje mikrofont ragadni, és az éterbe kiabálni a gondolatainkat. Elsősorban a frissiben mögöttünk hagyott Eb-vel foglalkoztunk, de az adás második részében nem tudtuk megállni, hogy ne okoskodjunk meg néhány friss igazolást, a Leicester bajnoki- és BL-esélyeit, Mourinho alakváltásának lehetőségeit, és arra is kerestük a választ, vajon melyik csapat lesz a következő Premier League-szezon Portugáliája. Ja, és persze a közvetítési jogokat övező herce-hurca sem maradhatott ki. Hajtás után podcast, szeressétek.
Az EB miatt elcsúsztatott, tavaly már nagy sikert aratott átigazolásokat összegző sorozatunk, azaz a Bolhapiaci összesítő ezennel visszatér. Szokás szerint minden vasárnap várhatjátok mostantól augusztus végéig a transzferösszegzőket, melyben a hét legnagyobb dealjeit igyekszik összeszedni és értékelni szakértőgárdánk. Ki lesz az új Kanté és Mahrez? Ki ég le annyira, mint tavaly Memphis? Tovább után megtudod: itt az első rész az eddigi szignósokkal. Vigyázat, TLDR!
27 év, 96 emberi élet. Az elmúlt napokban-hetekben több száz hozzátartozó, barát és több ezer, szerte a világban szétszórt futballszerető lelke könnyebbülhetett meg. Megkönnyebbülhetett, de megbékélni talán a jövőben sem fog. Csak egy nap, egy mérkőzés, amely talán mára a tragikus események nélkül a feledés homályába veszett volna, mára a Liverpool-szurkolók összetartozásának legfontosabb emléke és motívuma lett…
Ha valaki nyerő focicsapatot akar építeni, pontosan tudja, hova kell nyúlnia első helyen, és vesz egy fasza kapust. De mit csináljon az, aki a magyar internet legkirályabb Premier League-blogját szeretné beizzítani? Naná, hogy beszákolja kis hazánk legelvetemültebb fanjait, akik nem csak a saját csapatuk dolgában tökéletesen tájékozottak, de tudnak írni, sőt, humoruk is van. Hajtás után ők mutatkoznak be, szép, tökéletes libasorban, és grátiszként azt is elmondják, milyen kispályás hobbicsapatot dobnának össze PL-legendákból.
A Sunderland laposra passzírozásával újabb lépést tett a célszalag felé a Leicester, és csak azért nem mondjuk, hogy Ranieri mellkasán már szinte feszül a zsinór, mert a Tottenham is megcsapta a Unitedet hazai pályán. Az Arsenal ellenben kiszállt a további küzdelmekből, és a negyedik hely, valamint a kiesés vonatkozásában is tisztulni látszanak az erőviszonyok. Hajtás után ráhúzzuk a vizes lepedőt Wengerre, megkapja a magáét Bilic valamint Van Gaal, és jönnek mára részben elfeledett összegző rovataink is.
Aki évek óta követi az angol labdarúgás történéseit, bizonyára meg tud nevezni néhány elképesztő, megdöbbentő, sokkoló momentumot, melyek így vagy úgy de nagy hatást gyakoroltak rá. A következő posztban egy saját, szubjektív listát hoztam el, melyben igyekeztem megemlíteni néhány emlékezetes jelenetet. A Premier League nagyszerűsége miatt, a lista koránt sem teljes, pótlására rátok is számítunk a kommentek között: Nektek mi a legmegdöbbentőbb élményetek?Ui.: Az eredmények nem a továbbjutás sorrendjében hangzanak el.
Amikor az új esztendő hajnalán kitaláltuk, hogy csinálunk egy jóféle versenyt a kishaza legjobb focikommentátorainak, igazából semmilyen célunk nem volt. Jó bulinak tűnt, meg aztán tényleg érdekelt bennünket, hogy ti kit láttok a legjobbnak, hogy valóban gödörben van-e Hajdú B., mennyire megosztóak a Digisek, és hányadán vagyunk Farkas Norbival. Aztán az egész villámcsapásra kinőtte magát: volt, aki megsértődött, amiért lemaradt a főtábláról, volt, aki FB-kampányt indított maga mellett, és volt, aki privátban keresett meg minket, hogy megköszönje, amiért egyáltalán eszünkbe jutott. A verseny tehát nem csak benneteket, de az érintetteket is megmozgatta, most azonban ennek ellenére véget ér. Már csak egy dolgunk maradt hátra, eldönteni, hogy ki a legjobb a legjobbak között. Hajrá.
Brendan Rodgers megszűnt Brendan Rodgersnek lenni. Az utóbbi időkben már csak önmaga árnyéka, sőt, paródiája volt. A kreativitás minden jelét nélkülöző, ötlettelen, fájdalmas paródia, amin a Liverpool szurkolói csak sírni tudtak. Merthogy Rodgers teljes leépülése egyúttal a Liverpool teljes leépülését jelentette. Egyszerűen azok az apró, nyári ésszerű(tlen) érvek és hangok is elpárologtak, amik Rodgers maradása mellett szóltak. Rodgersnek nem maradt semmije. Annyira mélyen volt az önmaga okozta fekáliában, hogy nem volt maradása, mennie kellett. Sokszor azt lehetett érezni, hogy még Hodgson, egy teleszart búvárruhában is nagyobb kreativitást és szenvedélyt tenne hozzá a játékunkhoz.
A PL vonatán nincsen fék, tovább robog a harci gépezet. Izgalmakban, kemény összecsapásokban most sem lesz hiány, szóval ha nem vagy belepistulva a Real Madrid és a Barcelona rendkívül izgalmas 6:0-ás mérkőzéseibe vagy csak simán unod a La Liga lötyögését, még nem késő váltanod. Hidd el, jobban jársz.
"Egyesek szerint a futball élet és halál kérdése. Ezzel nem értek egyet. Annál sokkal, de sokkal fontosabb.""A Liverpoolt nekem teremtették, és én a Liverpoolnak vagyok teremtve."Bill Shankly (1913-1981)Ma százkét éve született a legenda. A neve: Shankly.
Ez a poszt már vasárnap óta be volt hűtve, viszont csak néhány napja került pont egy hosszú huzavona végére. Immár hivatalos, hogy Christian Benteke lett a Liverpool legújabb nyári szerzeménye, egyes források szerint könnyen lehet, hogy egyben az utolsó is. A vörösök aktiválták a kivásárlási záradékot, ennek értelmében 32M fontért válthat klubot a benga belga. Vajon megvan az új kilences?
Egy legendás párosítás, amelynek meccsein csak úgy röpködnek a sárgák és a pirosak. Egy összecsapás, ahol több vér folyik, mint a - lassan ideje lesz leállnom vele - Trónok harcában. Egy párharc, amelynek rangját és presztízsét maga Pelé is csak az El Clásicóhoz tudja hasonlítani. De miért, és főleg hogyan lett a Liverpool-Manchester párviadalból egész Anglia legkomolyabb rivalizálása? Hajtás után minden kiderül.
Számomra csak nemrég ért véget a Game of Thrones aktuális szezonja, aminek még mindig a hatása alatt vagyok - bazdmeg, Martin - és mivel sokat kell még várni az új évadra és/vagy könyvre - ismét bazdmeg, Martin - ezért keserűséggel teli vágyakozásomat csillapítván, összemosom két kedvencem, Westeros és Liverpool világát. De azért a többiek sem maradnak ki...