covid-19

Tömeges és ingyenes tesztelést és alapjövedelmet kérnek az ellenzéki frakciók

A DK, a Jobbik, a Párbeszéd, az MSZP és az LMP közös határozati javaslatban 11 pontos védekezési tervet javasolnak, mert a kormány szerintük nem képes megállítani a járványt.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Orbán most gyorsteszteket ígér az iskolákba, de amikor Karácsony tervezte ugyanezt, tiltakozott a Népegészségügyi Központ

Orbán a gyorstesztek pontosságáról is újat mondott az eddigiekhez képest.

Szurovecz Illés
járvány

90 százalékban hatásos a Pfizer vakcinája

A nagy elemszámú tesztek első eredményei alapján közel lehet a hatásos vakcina kifejlesztése.

Csurgó Dénes
járvány

Karácsony szerint szükséges lépéseket jelentett be Orbán, de túl későn

Budapest főpolgármestere szerint a járvány kontrollja már hetekkel ezelőtt kicsúszott a kormány kezéből.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Szijjártó látogatása után két hétre bezártak több kambodzsai iskolát

A magyar külügyminiszter mellé kirendelt egyik kambodzsai testőrnek pedig pozitív lett a tesztje.

Csurgó Dénes
járvány

Koronavírus: 55 halott, 6000-nél többen kórházban

Az elvégzett tesztek közel harmada pozitív.

Szurovecz Illés
járvány

Már több mint 50 millió embert fertőzött meg a koronavírus

Legalábbis ennyit regisztráltak, ennél több fertőzött is lehet. Az Egyesült Államokban már 10 milliónál is több ember kapta el a vírust.

Csurgó Dénes
járvány

Pozitív lett Kispest polgármesterének koronavírus tesztje

Gajda Péter még várja a PCR-teszt eredményét, de enyhe tünetei vannak.

Csurgó Dénes
járvány

150 ezer dolgozó hagyhatta már ott a vendéglátást

A szállodaszövetség szerint akár négy évbe is telhet, mire a járvány után magára talál a vendéglátás.

Csurgó Dénes
gazdaság

Parragh az iparűzési adó felfüggesztését javasolta Orbánnak

Ha ez megtörténik, az megint óriási érvágás az önkormányzatoknak.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

10 boltot zárt be a rendőrség pénteken és szombaton a járványvédelmi szabályok megsértése miatt

256 esetben az éjszakai kijárási korlátozás megsértése miatt intézkedtek.

Sarkadi Zsolt
rendőrség

Orbán: Látjuk a fényt az alagút végén

Parragh Lászlót tájékoztatta a járvánnyal és gazdasággal kapcsolatos gondolatairól a miniszterelnök.

Sarkadi Zsolt
politika

Már legalább 1,25 millió halottja van a Covid-19-nek

A járvány az Egyesült Államokat sújtja a leginkább.

Herczeg Márk
Egészségügy

Belgiumban kevesebb az új fertőzött, de a halálozások száma egy hét alatt megkétszereződött

A koronavírusjárvány második hullámának egyik legsúlyosabb európai gócpontjában sikerült csökkenteni az új fertőzöttek számát.

Mészáros Juli
koronavírus

A megkérdezettek harmada nagyon veszélyesnek látja most az iskolába járást

A válaszadók fele szerint helyes lenne, ha a szülők az állami intézkedésektől függetlenül is otthon tarthatnák a gyerekeiket, ha veszélyesnek látják az iskolába járást.

Szurovecz Illés
járvány