covid-19

162,5 millió eurós hitelt vesz föl a magyar állam a Európai Beruházási Banktól

A hitel a magyar kórházaknak megy majd ajárvány kezeléséhez szükséges gépek, védőfelszerelések beszerzésére, és egy konténerkórház építésére.

Csurgó Dénes
Egészségügy

Közel kétezer koronagyanús beteget hagynak ki a kórházi statisztikákból, de attól még őket is el kell látni

Orbán Viktor elszólásából derült ki, hogy ők is léteznek. Ellátásukhoz sok orvosra és ápolóra van szükség, ami hatással van az ellátás minőségére. Ezért félrevezető, hogy nem kerülnek be a statisztikába.

Szurovecz Illés
járvány

Közel ezer fertőzött van intenzíven, több, mint Csehországban, Belgiumban vagy Ausztriában

A kormány ezt nem közli magától, pedig alapvető adat lenne. De külön kérdésre már elárulták a múlt csütörtöki és a mai számot.

Szurovecz Illés
járvány

Gulyás kedvező adatokról beszél, miközben európai összevetésben is tragikusan alakul a magyar halálozás

A miniszter ismét a tavaszi adatokkal hígította a mostani halálozást. Ha tényleg az aktuális helyzetet nézzük, kiderül, hogy nagyon rosszul állunk.

Szurovecz Illés
járvány

Jövő héttől lehet előjegyezni a koronavírus elleni oltást

A december 11. utáni korlátozásokról még nem döntöttek.

Szurovecz Illés
járvány

Hiába kérik, nem tesztelik a szociális gondozókat

Sok emberrel találkoznak, könnyen terjeszthetik a vírust, az alapellátás dolgozói eddig mégis kimaradtak.

Szurovecz Illés
járvány

Ausztria újranyitja az általános iskolákat, de nem engedi be a külföldi síelőket

Részleges lazításba kezdtek.

Szurovecz Illés
járvány

Jövőhéttől tömegeket olthatnak be Oroszországban koronavírus ellen

Putyin elrendelte.

Szurovecz Illés
külföld

A Kossuth rádió vendége szerint megvéd a koronavírustól, ha hagymával kenegetjük az orrunkat, arcunkat, kezünket

Alternatív gyógymódok közpénzből.

Szurovecz Illés
Média

A kevés adattal is egyre nehezebb mit kezdeni

Az elmúlt két hétben egymillió főre vetítve nálunk haltak meg a legtöbben az európai uniós országok közül. Gulyás miniszter mégis szívesen lazítana karácsonyra. Járványhíradó.

Szurovecz Illés
járvány

Majd 1 millió francia igényelt állami támogatást régi biciklijének javítására

A kormány ezzel a programmal akarja kerékpárhasználatra ösztönözni az embereket.

Sarkadi Zsolt
életmód

A koronavírus azoknál is okozhat tüdőkárosodást, akiknél a hagyományos vizsgálatok ezt nem mutatják ki

Brit orvosok szerint akár a fertőzöttek 10 százalékánál ez magyarázhatja az elhúzódó tüneteket, mint a fáradékonyság vagy a légszomj.

Sarkadi Zsolt
Egészségügy

Több mint kétezer fertőzöttet találtak az általános iskolákban

Az első csoportos tesztelés eredményei. Az adatközlés módja ismét megnehezíti a helyzet nyomonkövetését.

Szurovecz Illés
járvány

Ami hétfőn még óriási eredmény volt Müller Cecília számára, az kedden már egyszerű adatközlési malőr

Először nagyon nagy jelentősége volt annak, hogy megugrott a gyógyultak száma. Egy napra rá elmondta, hogy az adatközlés késlekedése miatt történhet ilyesmi.

Szurovecz Illés
járvány

Véget érhet a hollywoodi blockbusterek kora

A Covid-19 miatt leállt a több 100 millió dolláros filmek gyártása, és kérdés, hogy Hollywood ezután vállalni fogja-e a kockázatot, ha bármikor jöhet hasonló korlátozás. Ráadásul Ázsiában is kifejlődött egy blockbusteripar.

Herczeg Márk
járvány