Biden elnök jelentette be, hogy elképesztően jól haladnak.
Így tiltakoznak a járványvédelmi intézkedések ellen, ezek alapján ugyanis nekik is zárva kell tartaniuk.
A mexikóiból nyolcvan ember be is oltottak.
Az Európai Gyógyszerügynökség döntése után már nem látnak benne jelentős kockázatot.
Kedden 2527 új fertőzöttet azonosítottak. A magyarok harmada már elég ideje kapott oltást, hogy valószínűsíthetően immunis legyen a betegségre.
Ezt fel kell tüntetni az oltóanyag tájékoztatóján. Ettől még az előnyei felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait.
A koronavírus mentális utóhatásai, mint a szorongás vagy a depresszió, a fertőzésen átesettek 30 százalékát is érinthetik.
Kevés teszttel találnak kevés fertőzöttet a magyar hatóságok, Ausztráliában meg covidos került az utazási buborékba. Járványhírlevél
Több mint egy év óta hétfőn lehetett először karantén nélkül repülni a két ország között.
Az állatok prüszköltek, köhögtek, és letargikusak voltak. De várhatóan teljesen felépülnek majd.
A matematikus szerint most egy kis türelem nagy járványügyi nyereséget hozhat.
Hétfőre elég kevés, 14 ezer ember kapott oltást.
Január óta jelentősen nőtt az oltási kedv, a demokraták még mindig nyitottabbak.
A közösségi házban ott volt a helyi országgyűlési képviselő és a polgármester is. A jelenleg érvényes szabályok szerint tilos ilyen rendezvényt tartani, még ha maszkot is viselnek a résztvevők.
Hamarosan lehet, hogy keresőkutyák döntik el a reptereken utazás előtt, hogy valaki fertőzött-e vagy sem.