Az Egyesült Királyságban egy központi kontaktkövető app dönti el, kinek kell karanténba vonulni, nem mindig helyesen.
Európában már szinte mindenhol emelkedik az újonnan regisztrált fertőzöttek száma.
A WHO szerint az európai emberek megtörtek.
A gombafertőzés 50 százalékban halálos, és a sebészeknek el kell távolítani egyes betegek szemét, orrát és az állkapcsát, hogy a fertőzés ne hatoljon az agyba.
80 év felett 38 százalék ez az arány.
Egy tekvondós és egy gördeszkás.
Az újonnan beadott első oltások száma tartósan napi 4-5 ezer körül alakul.
Így is veszéyeztetett még 400 millió ember.
Dominic Cummings egy friss interjúban arról is beszélt, hogy Jonhson koronavírus-gyanúval látogatta volna meg a királynőt.
Szerdán indul a világtörténelem első járványolimpiája Tokióban, ahol éppen napi ezer új fertőzöttet találnak. Anglia felszabadult, Magyarországon felfutás jelei látszanak, de legalább engedélyezik a harmadik oltást. Járványösszefoglaló.
Több mint félmillió 60 évnél idősebb ember kapott Sinopharmot.
25 új fertőzöttet találtak hétfőn, a tesztek pozitivitási aránya 0,57 százalék. Két újabb halálos áldozata így is volt a járványnak.
Sajid Javid tünetei enyhék, karanténba vonul.
Az évi több tízezer üveg Dom Pérignon sem tudta megfékezni a koronavírust a buliszigeten.
Ő lehetett volna az első magyar olimpikon, aki rajthoz áll szlalom kajak-kenu versenyszámban.