A DK, a Jobbik, a Párbeszéd, az MSZP és az LMP közös határozati javaslatban 11 pontos védekezési tervet javasolnak, mert a kormány szerintük nem képes megállítani a járványt.
Orbán a gyorstesztek pontosságáról is újat mondott az eddigiekhez képest.
A nagy elemszámú tesztek első eredményei alapján közel lehet a hatásos vakcina kifejlesztése.
Budapest főpolgármestere szerint a járvány kontrollja már hetekkel ezelőtt kicsúszott a kormány kezéből.
A magyar külügyminiszter mellé kirendelt egyik kambodzsai testőrnek pedig pozitív lett a tesztje.
Az elvégzett tesztek közel harmada pozitív.
Legalábbis ennyit regisztráltak, ennél több fertőzött is lehet. Az Egyesült Államokban már 10 milliónál is több ember kapta el a vírust.
Gajda Péter még várja a PCR-teszt eredményét, de enyhe tünetei vannak.
A szállodaszövetség szerint akár négy évbe is telhet, mire a járvány után magára talál a vendéglátás.
Ha ez megtörténik, az megint óriási érvágás az önkormányzatoknak.
256 esetben az éjszakai kijárási korlátozás megsértése miatt intézkedtek.
Parragh Lászlót tájékoztatta a járvánnyal és gazdasággal kapcsolatos gondolatairól a miniszterelnök.
A járvány az Egyesült Államokat sújtja a leginkább.
A koronavírusjárvány második hullámának egyik legsúlyosabb európai gócpontjában sikerült csökkenteni az új fertőzöttek számát.
A válaszadók fele szerint helyes lenne, ha a szülők az állami intézkedésektől függetlenül is otthon tarthatnák a gyerekeiket, ha veszélyesnek látják az iskolába járást.